2019. április 25., csütörtök

A FÉLELEM MOZGATJA AZ INGATLANPIACOT

KLUBRÁDIÓ / INGATLANPIAC
Szerző: KLUBRÁDIÓ / TÖRTEI TAKÁCS KRISZTINA
2019.04.23.


Egy kis időt érdemes rászánni és akkor még találhat az érdeklődő megfizethető ingatlanokat a fővárosban. Bár négyzetméterenként 750 ezer forint alatt nem lehet új lakást venni.

Fontos, hogy egy lakás, vagy ház megvásárlásánál nem az ingatlant vesszük meg, hanem a környéket – Mondja Mester Nándor, a Portfolio vezető elemzője. Ezért érdemes tanulmányozni, bejárni a kiszemelt részt, ami ugyan időigényes, de így tudunk megalapozott döntést hozni.

A szakértő szerint a félelem mozgatja a a piacot. A beruházók attól félnek, hogy nem sikerül eladniuk a már kész vagy épülőfélben lévő lakásokat, a vevők pedig kivárnak. Kivártak a csok átalakításánál is. Csökkent a beadott építési engedélyek száma, az 5 százalékos áfakulcs eltörlése sem tett jót a keresletnek, az árak már azon a szinten vannak, amely meghaladja a többség anyagi lehetőségeit. Biztos, hogy lesz egy szünet az építőiparban, hisz el kell adni a kész ingatlanokat. Mester Nándor úgy véli, inkább a felújítások ideje jön most el.

Budapesten 750-800 ezer forint négyzetméterenkénti ár alatt már nemigen lehet vásárolni új lakást. A felkapott XI. és XIII. kerületen kívül azonban még vannak kisebb-nagyobb szigetek, ahol még érdemes próbálkozni. Ilyen a 3-as metró északi végén túli terület. Mint köztudott, a metró vonalán kifelé minden állomás csökkenti az árat. Miután a 3-as vonal meghosszabbítását tervezik Káposztásmegyer irányába, a tervezett nyomvonal közelében még árnövekedésre is számíthat a vevő.

Ugyancsak érdekes lehetőség a Népliget környéke, az úgynevezett Tisztviselőtelep, de általában a VIII. és IX. kerületben, különösen a Külső-Ferencvárosban még találni jó, élhető, és nem megfizethetetlen területeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.