2019. április 9., kedd

AZ LMP PONT OTT FOLYTATJA, AHOL KEZDTE: A FIDESZ OLDALÁN

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: aswood
2019.04.08.


Nem kell politikai zseninek lenni ahhoz, hogy kiderüljön: kinek az érdeke az LMP külön indulása bármely választáson. Tavaly a Fidesz kétharmadát köszönhettük az állítólagos zöldeknek, most pedig Tarlós újrázásában érdekeltek.
Az állítólag ellenzéki LMP, amelyet ugye Schmidt Mária fia vezet, tavaly, az országgyűlési választáson elintézte a Fidesz harmadik kétharmados többségét. Ezzel együtt attól a blamától is megkímélte az állampártot, hogy a fővárosban egyetlen képviselőjét se válasszák meg. Nem sokon múlt: 1500-2000 szavazatok hiányoztak az ellenzék teljes győzelméhez néhány választókerületben. Épp ennyit zsákmányolt – az ellenzéktől – az állítólag ellenzéki LMP.

Hogy mennyire sokra mentek ezzel, azt remekül jelzi, hol tartanak most: ma már be se jutnának az országgyűlésbe. Külön pikantériája a dolognak, hogy egyetlen, egyéniben szerzett mandátumukat annak köszönhetik, hogy bár nem vettek részt a koordinált visszalépésekben, a valódi ellenzéki pártok e nélkül is visszaléptek a Belvárosban a javukra.

A hálának pedig most jött el az ideje. Mármint a Fidesz felé kimutatandó hálának. Hogy erre miért van ténylegesen szükség, azt rajtuk kívül más aligha tudhatja. Ahogy más számára az sem értelmezhető: miért vettek részt az ellenzéki tárgyalásokon az őszi, önkormányzati választásokat illetően, ha végül mégsem akartak benne részt venni.

A megsértődés indoka: több polgármester-jelöltséget adtak volna a pártok a DK-nak, mint az LMP-nek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.