2019. április 14., vasárnap

ELEGÜNK VAN!

168 ÓRA OLINE
Szerző: TÓTH ÁKOS
2019.04.13.


Elhangzott 2019. április 12-én, a Frontsebészet - A Bajnai-kormány egy éve című könyv bemutatóján.

Szeretettel köszöntök mindenkit a 168 Óra rendezvényén, amelyen a Frontsebészet című, a Bajnai-kormány egy évét földolgozó kötetet mutatjuk be két kitűnő kollégám, Ónody-Molnár Dóra és Pető Péter segítségével. Adódik a kérdés, és bármerre járok, nekem is szegezik, hogy minek tíz év távlatából egyetlen esztendő eseményeit ennyire részletesen földolgozni. Mondhatnánk erre számos indokot, kezdve a dokumentálás fontosságával, addig bezárólag, hogy érdemes földolgoznunk, van-e, és erre nyilvánvalóan igen a válasz, akkor milyen felelősségünk van abban, hogy az, ami körbevesz bennünket, létrejött, és ilyenné lett, amilyen. Ehhez időnként hátra kell lépni, vissza az időben, hiszen azok, akik itt ülnek ebben a teremben, aktív részesei voltak annak a korszaknak, ki itt, ki ott.

Tudnunk kell elszámolni mindazzal, amit akkor és ott tettünk – magam például a már lemészárolt Népszabadság egyik vezetőjeként –, máskülönben a jelenünk válik megkérdőjelezhetővé, adott esetben hiteltelenné. Amikor nekünk szegezik a kérdést, mivégre is ez a kötet, beszélhetnénk tehát az önreflexió fontosságáról, fölvethetnénk, hogy mutatkozik-e egyáltalán társadalmi igény az önreflexióra, vagy jóval kényelmesebb elfogadnunk magunkat ilyennek, beszélhetnénk az épp az önreflexió hiányából adódó gomolygó ködről, arról, hogy tisztázó leltár nélkül kiút sincs...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.