2019. április 12., péntek

MEGRENDÍTŐ BESZÉD EGY KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓTÓL A JOGÁLLAM VESZTÉRŐL

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: PÁLMAI ERIKA
2019.04.12.


Magyarországon nincs jogállam – így összegezte Kovács András közigazgatási bíró Handó Tünde egy korábbi nyilatkozatát, illetve az önálló közigazgatási bíróságok felállításának tervét. A Kúria egyik tanácselnök bírája gyorsleltárt készített a magyar igazságszolgáltatásról belső szakfórumon.

„Ha ez egy nagyszerű átalakítás, vajon mi, a most rendszerben lévő bírák miért nem örülünk ennek felhőtlenül” – az önálló közigazgatási bíróságok létrehozására vonatkozó kérdést Kovács András közigazgatási bíró, a Kúria egyik tanácselnök bírája vetette fel, egy a témában tartott szakmai konferencián. Az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület rendezvényén arról is beszélt (2:16:10-nél indul. Frissítés: cikkünk megjelenése után pár órával a videó elérhetetlennél vált - a szerk.), hogy sokat gondolkodott azon, mondjon-e bármit, hiszen „egy bírótól elvárt, hogy indulatoktól mentesen beszéljen egy témában”, de ő, erre most nem képes. Még három hete van arra, hogy eldöntse, átmegy az új Közigazgatási Felsőbíróságra, vagy marad a Kúrián, „mint egyfajta rendszerhiba”, akinek egészen mást kellene csinálnia, mint eddig. Elmondása szerint még nem tudja, hogy döntsön, pedig már nyolc hónapja gondolkodik ezen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése