2019. április 13., szombat

NINCS MEGNYUGVÁS - KISEMMIZETT, TÖNKRETETT EMBEREK A ROMÁK ELLENI GYILKOSSÁGSOROZAT HÁTRAMARADOTTJAI

168 ÓRA
Szerző: BUJÁK ATTILA
2019.04.13.


Hiába csurrant-csöppent némi kártérítés, a tízéves gyászünnepségek idején kiderült, hogy a szirmok, virágok, koszorúk nem sokat érnek. Hogy a vészjósló figyelmeztetés fölött maga a célcsoport (a cigányság) önmegadóan napirendre tért. Kiderült az is, hogy a tiszalöki gyilkosság áldozatának, Kóka Jenőnek az özvegyétől két éve megvonták még a szánalmas mértékű rokkantnyugdíját is. Gyógyultnak nyilvánították. Hogy a túlélőket a sajtófelhajtás inkább zavarja, mint vigasztalja. Hogy az elhagyott házakat lerombolták, a csupasz falakat az enyészet démonai lakják.

– Mit mondjak magának? Elmondtam mindent. Manapság nem nagyon keresnek.

Riadt, agyondohányzott női hang.

Érdekel ez még valakit? Muszáj erről beszélni? Kóka Jenő özvegye, Éva a gyerekekkel ma már a baljós emlékű Tiszaeszláron lakik. Együtt a család maradványa, a kis Évi, az ő kislányai és a vő, aki munka után kajtat. A Nefelejcs utcai házat Tiszalökön kiürítették, eladták. „Daróczi Ági segített abban is.” Évát a történtek után ő vette pártfogásba. „Én akkor nem nagyon voltam magamnál, ha az utcán egy motor elment, azonnal remegés fogott el.” A házat, a volt családi fészket, ahol Jenővel huszonnyolc évig éltek, az új tulaj széthordta, lerombolta. Anyagáron vehette meg, hétszázötvenezret fizetett érte. Előbb az ablak- és az ajtókeretek tűntek el, legyalulták a kerítést, eltűnt a tető, a kapu, minden. Vége. Kóka Éva nem akart átjönni Eszlárra semmi pénzért, az az elbontott ház a közös életművük volt. Be volt rendezve, három szoba, konyha, nagy ugrás volt a fürdőszoba, az előfolyosó, a betonból épült disznóól, volt garázs, előkert, virágágyás. A végórán Jenő feje pihent rajta. Jenő a gyárba kocsival járt, Éva biciklivel ment munkába. Jenő volt, aki az életüket szervezte és összefogta. A soron következő terv (nem sokkal a merénylet előtt) az volt, hogy mivel Éva idegenkedett a vezetéstől, Jenő villanybiciklit vett volna neki, ne kelljen reggel-este kerekezni. Jenő gyöngéd, figyelmes férj volt, akkor már százezret keresett. Éva hetvenet. A történtek után a család a Fehér Gyűrűtől ötmilliós kártérítést kapott. Az persze gyorsan elment. Eszláron házat kellett venni, be kellett vezetni a gázt, aki korábban lakta, odabent vágta a fát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.