2019. április 8., hétfő

ÖRÖMÓDA A HAMILTON-SZABÁLYHOZ

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: MAROSÁN GYÖRGY
2019.04.07.


„Egyesítsed szellemeddel, 
Mit zord erkölcs szétszakít, 
Testvér lészen minden ember, 
Merre lengnek szárnyaid”. (Schiller: Örömóda)

Bár sokat énekeljük az Örömódát - Európánk himnuszát – többnyire nem gondolunk bele a szavak jelentésébe. Mit is szakít szét a zord erkölcs, és mit is kell ezért egyesíteni? Pedig a vers világosan fogalmaz: minden ember testvér! Mi mégis két részre osztjuk a világot: egy szűkebb körre, akikre testvérként tekintünk, és a többségre, akiket idegeneknek tartunk. Ez a megkülönböztetés pedig életbevágóan fontos. A testvérnek ugyanis „kijár” az önzetlen segítség, de el is várható tőle a feltétel nélküli támogatás. Az ilyen önfeláldozás érthetetlennek tűnik az állandó túlélésért folytatott harcban, amely arra kényszerít: „magunkat tegyük az első helyre”. 

Ebből a szemszögből ugyanis érthetetlen, hogy valaki saját maga rovására másokat támogat. Ennek a rejtélynek megoldására dolgozta ki W. D. Hamilton a róla elnevezett szabályt. Eszerint: ha az rB – C > 0 feltétel teljesül – ahol r a rokonság foka, B a „társak” nyeresége, míg C a saját veszteség - akkor egy lénynek érdemes feláldozni magát társaiért. (Hamilton, W.D. 1964. The genetical evolution of social behaviour). A genetikai közelség „kifizetődővé” teszi az önfeláldozást, hiszen a testvéreinkben – akikkel génjeink jórészt megegyeznek – halálunk után „tovább élünk”. Ezt a logikát világította meg egy másik angol tudós - J.B. Haldane - megállapítása: „kész lennék meghalni két fivéremért vagy nyolc unokatestvéremért”.

A Hamilton-szabály - kísérletekkel is alátámasztott - magyarázatot kínál a túlélésükért egymással versengő lények kooperativitására és altruista viselkedésére. A genetikai rokonságot tekintetbe vevő teljes rátermettség – az inclusive fittness – jól írja le a sokféle fajnál, változatos körülmények között tapasztalható rokoni segítséget. Ám az új kutatások azt is megmutatták, hogy az egymást segítő - nem genetikai rokon – egyedek is szert tehetnek olyan rátermettségi előnyökre, ami kompenzálja őket életesélyeik csökkenéséért. (Wang, Ch. et al. 2018. Hamilton’s inclusive fitness maintains heritable altruism.) Ez pedig arra utal, hogy létezhet „testvériség” a genetikai rokonságtól függetlenül is. A genetikai közelség - „az alma nem esik messze a fájától” – az ember világában is szembetűnő és számon is tartják. Ám a "testvérség" tapasztalatának létrejöttében egyre fontosabbá vált az egy „alomban” való felcseperedésből fakadó közös élethelyzet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.