2019. május 28., kedd

A KORMÁNY AUGUSZTUS ELSEJÉN ÁLLAMOSÍTANÁ A MAGYAR TUDOMÁNYT

INDEX
Szerző: KOLOZSI ÁDÁM
2019.05.28.


A terv készen állt, de az EP-választást még megvárták: a kormány arra készül, hogy augusztus 1-jén erővel vegye el a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA) a kutatóintézeteket. Az MTA-t törvénnyel köteleznék arra, hogy a vagyonát is adja át ingyenes használatba, ez gyakorlatilag államosítást jelent. Megszereztük a Palkovics-féle minisztérium tervezetét: kétharmados többséggel veszik el a kutatásokat az Akadémiától, miután nem adták önként.

A hazai kutatások és a magyar tudomány jövőjéről közel egy éve tartó állóháború utolsó felvonásához ért. A következő hetekben bekövetkezik az, amitől a kutatói közösségből a pesszimisták/realisták végig tartottak: a magyar kormány elveszi az MTA-tól a kutatóintézet-hálózatot, és már a látszattal sem törődnek.

A Palkovics László vezette Innovációs Minisztérium az elmúlt hetekben az MTA kizárásával, az Akadémiával való konzultáció és megkérdezése nélkül elkészítette a kutatóintézeti rendszer teljes átalakítás tervezetét. A törvénymódosítást napokon-heteken belül be akarják nyújtani az Országgyűlésnek, ennek szövege hétfő éjjel az Indexhez is eljutott. A tervezet értelmében az MTA-tól elvennék az összes kutatóintézetét, azokat kiszerveznék egy újonnan létrehozandó intézménybe, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba, amelynek irányításában meghatározó befolyása lenne a kormánynak. Az MTA-t törvénnyel akarják kötelezni arra, hogy a kutatóintézetekhez kapcsolódó teljes akadémiai vagyont ingyenes használatba adja oda, vagyis az intézetek mellett az MTA vagyonának meghatározó részét is elvennék. Ez gyakorlatilag államosítást jelent akkor is, ha ezt tagadni fogják, mondván, csak használatról van szó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.