2019. május 10., péntek

A MAGYAR EGYETEMISTÁK SZERINT MÉGSEM OLYAN ROSSZ A DEMOKRÁCIA, DE A LEGJOBB KÜLFÖLDÖN

QUBIT
Szerző: BALÁZS ZSUZSANNA
2019.05.10.


Alacsony az érdeklődés a politika iránt az egyetemisták körében az Aktív Fiatalok kutatócsoport május 9-én bemutatott gyorsjelentése szerint. Bár inkább közéleti, mint direkt politikai témákkal lehet az érdeklődésüket felkelteni, a párt nélküliek aránya mégis jelentősen csökkent a négy évvel ezelőtti felmérés eredményeihez képest. A társadalomtudósok szerint ez a politikai paletta bővülésével állhat leginkább összefüggésben, a diákok ugyanis a legnagyobb érdeklődést az új politikai szereplők iránt mutatják. 

A kutatócsoportot vezető Szabó Andrea szociológus-politológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóintézetének megbízott igazgatóhelyettese hangsúlyozta, hogy a 2009 óta tartó, eddig összesen négy hullámban, 2011-12-ben, 2013-ban, 2015-ben és 2019-ben felvett személyes interjúk kiértékelésekor nem a teljes ifjúságról, hanem a magyar anyanyelvű, nappali tagozatos egyetemistákról alkottak képet. Noha a kutatást 2015-ben forráshiány miatt be akarták rekeszteni, a 2018-as parlamenti választások után jelentős elmozdulást érzékeltek a fiatalok hozzáállásában, így az erre pénzügyi alapot teremtő Heinrich Böll Alapítvány jóvoltából a folytatás mellett döntöttek.

A 2019-es jelentést ismertető kutatók módszertanuk fontos sajátosságának nevezték, hogy a hallgatókat nem kérdezőbiztosok vagy tanárok, hanem a saját hallgatótársaik kérdezték. A kérdezőknek szigorú szabályokat kellett betartaniuk: kizárólag a vezetőik által kiválasztott diákokat kérdezhették, nem vonhatták be a kutatásba ismerőseiket, barátaikat. A társadalomtudósok szerint eredményeik a szokásosnál őszintébbek, ami nemcsak a személyes lekérdezésnek, hanem annak is köszönhető, hogy a kérdezők és a válaszadók egyaránt azonos korosztályból és élethelyzetből, hasonló szociális körülmények közül kerültek ki.

Idén először a bevándorláspolitikai álláspontjukról, illetve arról is kérdezték az egyetemistákat, hogyan ítélik meg a Kádár-korszakot, a rendszerváltozástól 2010-ig, illetve az azóta eltelt időszakot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.