2019. május 31., péntek

AZ ÁLLAM MINDEN PÉNZÜNKET BESÖPÖRNÉ - BÚCSÚZUNK TÖBB ÁLLAMPAPÍRTÓL IS, HOGY EGY MARADJON TALPON

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.05.31.


Hétfőtől vásárolhatják meg a befektetők az új szuper állampapírt, az ötéves futamidejű, emelkedő kamatozású Magyar Állampapír Pluszt. Ezzel egyidőben több lakossági állampapír is eltűnik a süllyesztőben, a maradóknak új sorozatai érkeznek. Ezekre már nem kell kamatadót fizetni. Az állam rohamra számít, igaz, mindent be is vetettek, hogy ne legyen konkurencia.

Most 100 százalékos árfolyamon váltjuk vissza a csak néhány hónap múlva lejáró állampapír-befektetését, ha az új Magyar Állampapír Pluszba (MÁP Plusz) fekteti a pénzt. Ezt sikerült kialkudnunk. Megéri, mert a június 3-ától jegyezhető állampapírra már nem kell kamatadót sem fizetni, ráadásul magasabb a kamat – ezzel győzködte olvasónkat az egyik bank tanácsadója.

Hétfőtől, június 3-ától érkezik a már hónapokkal korábban beharangozott új állampapír. A MÁP Plusz 5 éves futamidejű, kamata lépcsős, azaz úgy emelkedik, hogy a magasabb kamat visszamenőleg nem érvényes. Az első félévre 3,5 százalékot, a második félévre 4 százalékot fizet, majd évente 0,5 százalékponttal nő a kamat, így az ötödik évre már 6 százalék. Ha a kamatot kamatfordulókor felveszi a befektető, akkor 4,95 százalékos átlagkamat jön ki. Kamatos kamattal számolva (ekkor a kamatot újra befektetik) a végén 27,35 százalékot kap a megtakarító, azaz 1 millió forintra az állam 5 év múlva 273,5 ezer forint kamatot fizet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.