2019. május 11., szombat

STIRLITZ A SAJTÓBAN

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2019.05.11.


Tulajdonképpen meg van oldva a kérdés: sajtóra semmi szükség. Akár jobbra fülelek, akár balra, mindenkinek csak baja van azzal az átkozott médiával, vagy az, hogy ír, vagy az, hogy valamiről – például a Micike néni mákdarálójáról – nem ír, esetleg az, hogy nem lehet mindenkinek diktálni benne, ami azért, lássuk be, elég kellemetlen dolog.

De azt a tételt, hogy a sajtóra mostani formájában semmi szükség, sőt, büntetendő, mégis a legszebben Földi László állította fel a mai Magyar Nemzet hasábjain. Mindig csodáltam azt a fölényt, amint hatalmas szóbőséggel magyarázza a kisegyszeregyet olvasóinak, akik ettől minimum nagy titkok tudóinak érzik magukat: de most meg kell emelnem a kalapomat, idáig még senki sem jutott el az Ostobaság Birodalmának felderítése közben.

Földi mester ugyanis a kormánysajtótól megszokott fölényeskedő hangvétellel vihorászik azon kollégákon – köztük rajtam is – akiknek mernek némely kifogásai lenni a Budapestre költöző orosz Nemzetközi Beruházási Bank ellen. (Két modoruk van: a fölényeskedő és a trágár. Hiába, öreg kutya már nem tanul új kunsztokat). Ha valakinek nem jutna eszébe egyből: ez az a pénzintézet, amelynek kissé különös jogosítványai lesznek, valóságos állam lesz Magyarországon belül, például:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.