2019. május 10., péntek

TÁMADJÁK, TOVÁBBÉPÍTJÜK! - A HVG SZUBJEKTÍV LAPAJÁNLÓJA

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: DOBSZAY JÁNOS
2019.05.09.


Orbán Viktor fenti útmutatása lebegett lelki szemeink előtt, amikor a HVG plakátjainak betiltása miatt szervezett flashmobunk után visszatértünk a szerkesztőségbe, hogy ott folytassuk a munkánkat, ahol abbahagytuk. Az utóbbi napokban két újságot is készítettünk. Az egyik az aktuális lapszám, a másikkal – amelyik jövő hét közepétől kapható a standoknál – a HVG születésének negyvenedik évfordulóját készülünk megünnepelni. Ebben – szokásunkhoz híven – cikkekben, képekben, címlapokban beszéljük el, hogyan láttuk és látjuk a mögöttünk hagyott négy évtized velünk élő történelmét. 1979-es alapításakor a HVG a sajtószabadság egyik első erődítménye volt, mára az utolsó védvárak egyike maradtunk. A negyven év krónikáját lapozgatva ki-ki nosztalgiázhat, felidézheti az életének személyes sorsfordító dátumaihoz kapcsolódó közéleti eseményeket. Annyit ígérhetünk, hogy a jövőben is azon leszünk, hogy – mint tettük azt több mint kétezer lapszámunk elkészítése során – ezután is kérdezünk, állításokat ellenőrzünk, kiszámolunk, feltárjuk, mi is áll a lényeget elfedő, sokszor érthetetlen hivatalos nyilatkozatok hátterében.

„Zhanav ke jekh Ungriko them si: le romengo thaj gazhengo them” – mondta Gyurcsány Ferenc, kormányprogramja ismertetésekor. Ez a lovári nyelven megfogalmazott mondat nem került ugyan be a HVG 40 összeállításba, Fókuszban rovatunk e heti cikkéből azonban az is kiderül, hogy miközben kormányok jöttek-mentek, az „egy Magyarország van: romák és magyarok közös országa” miért vált illúzióvá. Hogy lesz-e ebben változás, azon is múlik, hogy a most induló felzárkóztatási program végrehajtásában oroszlánrészt vállaló – Tarnabodon már bizonyított – Máltai Szeretetszolgálat megkapja-e a szükséges szakmai és anyagi támogatást. Rossz ómen, hogy a leszakadó településeken azért alakulnak sorra a sportegyesületek, épülnek sportpályák, mert a kormányfő hóbortjához kapcsolódó tao-támogatások révén lehet a legkönnyebben pénzhez jutni a mégoly fontos közösségteremtő fejlesztések esetében is.

Normális világban nemzeti büszkeségtől dagadhatna a mellünk a hír hallatán, hogy pöttömnyi országunk miniszterelnökét az Amerikai Egyesült Államok elnöke fogadja. Ám az, hogy – mint címlapunk is illusztrálja – Trump vörös szőnyeget terít Orbán elé, újabb lépés a két politikus érdekazonosságából fakadó céljuk, a „kevesebb Európát!” felé. Erről Magyarország rovatunkban írunk. Arról pedig Gazdaság rovatunkban olvashatnak, hogy a kormány Brüsszelnek megküldött új konvergenciaprogramja válaszra sem méltatta a korrupcióval, jogbiztonsággal kapcsolatos uniós bírálatokat. Kiderült viszont belőle, hogy nem lesz számottevően több forrás a nyugdíjakra, az egészségügyre. Miközben épp most jelentette be a Péterfy Kórház 84 orvosa, hogy nem vállal több túlórát. És a kis magyar abszurdnak ezzel nincs vége. Miközben a kormány azt sulykolja, hogy ő védelmezi Európa keresztény gyökereit, Papimport című cikkünkből az is kiderül, hogy az utóbbi időben Afrikából érkező misszionáriusokkal enyhítik a magyarországi paphiányt. Hogy – Ferenc pápa buzdításának megfelelően – a munkájuk által azok is szeretve érezzék magukat, akik úgy gondolják, nemcsak az emberek, de már Isten is megfeledkezett róluk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.