2019. május 31., péntek

TÖBB SZÁZ AZONOS NEMŰ PÁR NEVEL MA GYERMEKET MAGYARORSZÁGON

444.HU
Szerző: ALBERT ÁKOS
2019.05.31.


- Fideszes politikusoknak, főleg Kövér Lászlónak nagyon nem tetszik, hogy azonos nemű párok gyermeket nevelhetnek.

- Pedig ma Magyarországon több száz szivárványcsalád lehet, a magyar törvények nem tiltják, hogy meleg emberek gyerekeket fogadjanak örökbe.
- Igaz, nem is segítik: párként például nem fogadhatnak örökbe.
- Pedig a gyereknek biztosan nem rosszabb attól, hogy azonos neműek a szülei, sőt, valószínűleg egy sokkal tudatosabb családba érkeznek.

Kövér László házelnök két hete egy lakossági fórumon a pedofíliához hasonlította azt az igényt, hogy a homoszexuálisok házasodhassanak és gyereket fogadhassanak örökbe. Kövér azt mondta a gyermek mindkettő esetben „egy tárgy, egy élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Különböző okokból nem akarok gyereket, de igényt tartok rá, hogy más gyerekét jogom legyen felnevelni”.

Kövér szavaira aztán a Kormányinfón rákontrázott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is, aki azt mondta, „a magyar jog teljesen világos a tekintetben, hogy egynemű párok nem fogadhatnak örökbe”. Majd hozzátette azt is, hogy szerinte minden gyereknek joga van egy apához és egy anyához, „és nem tartjuk helyesnek amikor egy gyermeknek, két apával kéne felnőnie. És valóban, én is úgy gondolom, hogy önzés azok részéről, akiknek saját gyermekük nem lehetne”.
Azonos nemű párok párként valóban nem fogadhatnak ma örökbe gyermeket Magyarországon, de ez nem jelenti azt, hogy egyébként meleg emberek ne fogadhatnák örökbe gyermeket. Sőt, Magyarországon ma több száz olyan család élhet, amelyben azonos nemű párok nevelnek gyerekeket.

A Háttér Társaság korábban közleményben szögezte le, hogy a család fogalmát egyetlen törvény sem szűkíti nő és férfi együttélésére. Az Alaptörvény ugyan utal erre, de az a kormány egy korábbi állásfoglalása szerint is csupán egy morális jellegű, nem jogi értelemben vett tétel. Annak pedig nincs akadálya, hogy egy meleg vagy leszbikus ember - akár azonos nemű élettársi vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban élve - egyénileg gyereket fogadjon örökbe. Az igazságügyi tárca egy a Háttér Társaságnak küldött levelében azt írta, a szexuális irányultság és nemi identitás nem kizáró körülmény a örökbefogadásnál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.