2019. június 16., vasárnap

A NAGY TÚRÓKÉRDÉS MEGOLDÁSA

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2019.06.16.


A határátkelők körében az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés a hazai ízek pótlása. Különösen az olyan élelmiszerek esetében, melyek a legtöbb országban nem kaphatók. Mert hát lássuk be, a cottage cheese azért nem ugyanaz, mint a magyar túró. Ma feloldjuk ezt a nagy problémát, legalábbis a túró esetében.

Évekig csináltuk a túrógombócot un. cottage cheese-ből, de ennek most már vége! - írta Pappito, majd azzal a lendülettel el is magyarázta, hogyan vetették bele magukat a házi túrókészítés rejtelmeibe.

„A hétvégét volt szerencsénk – többek között – a Rotor nevű hajó legénységével tölteni, ők mesélték el, hogy milyen egyszerű túrót csinálni, úgyhogy amint hazaértünk, legott vad túrókészítésbe kezdtünk, áthidalva a problémát, hogy errefelé nem lehet túrót kapni csak úgy a boltban.

A túró lágy aludttejrögökből álló, fehér színű tejtermék, mint az közismert, viszont az aludttej készítése mindenféle komplikációkkal jár, úgyhogy gyárilag alvasztott tejet vásároltunk hozzá, amelyet kevésbé képzettek csak joghurt néven ismernek.

A sok cukros-gyümölcsös-fahéjas-gumiarábikumos tejtermék mellett elérhető egy elég természetesen készülő joghurt is, amiben nincs semmi mű, amitől szép lenne, viszont minden benne van, ami nekünk kell.

Ha megfogjuk a joghurt és lassan felmelegítjük, akkor a savó és az aludttejrögök szétválnak, utóbbit leszűrjük az előbbiről és megnyertük a túrót, nem bonyolult.

A folyamat nem túl időigényes és kis kevergetésen kívül sok törődést nem igényel, bár a mennyiségi termelés bizonyos előre gondolkozást feltételez, hogy legyen kéznél megfelelő méretű edényzet.

Ha a túró elvált a savótól, akkor hagyjuk szépen magától kihűlni, szűrjük át gézen vagy pelenka textilen, morzsoljuk kicsit és kész is. A savót ne öntsük ki, az is jópofa cucc...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.