2019. június 25., kedd

DÁNIAI ÉLET A BIZALOMTÓL AZ ÖLTÖZKÖDÉSIG

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő / Kay
2019.06.25.


Olvashatunk akármennyi cikket és posztot egy adott országról, igazán csak a helyszínen ismerkedünk meg a szokásokkal, elvárásokkal, legyen szó munkahelyi kultúráról vagy öltözködésről. Felkészülni ezzel együtt nem árt, ebben próbál meg segíteni Kay is, aki több mint egy évtizede él Dániában, így alapos tapasztalatok birtokában osztotta meg a legfontosabbakat, elsősorban a munkahelyi viselkedés szabályaira koncentrálva.

„A bizalom olyan alapvető a dánoknak, annyira beépült a kultúrába, hogy olyan, mint halnak a víz: bár körülveszi őket, szinte észre sem veszik.

Ha határátkelőként olyan kultúrából érkezik az ember, ahol más az őszinteség és a bizalom társadalmi szerepe, akkor nagyon oda kell figyelni, mert ha az ember egyszer elveszíti a dánok bizalmát, akár csomagolhat is… A bizalom kicsit olyan, mint a szüzesség: csak egyszer lehet elveszíteni.

Ráadásul nem kell nagy dolgokra gondolni, egészen könnyen belefuthatunk nem várt helyzetekbe. Például a munkahelyen a főnök ránk bíz valamilyen feladatot és a magunkkal hozott kultúra azt sugallja, ne mondjunk neki olyat, amit szerintünk nem szeretne hallani. „Készen lesz péntekig” - kérdezi? „Ó, hogyne” - feleljük, mert nem akarunk rossz színben feltűnni előtte.

Pedig pontosan tudjuk, hogy nem leszünk készen péntekig, így amikor eljön a hét utolsó munkanapja, ki kell találnunk valamilyen elfogadható magyarázatot.

A helyzet viszont az, hogy a dán főnökök nem bánják, ha ellentmondanak nekik. Többre értékelik, ha azt mondjuk: „A péntek szerintem túlzás. Jövő szerdára meg tudom csinálni, ha minden mást félreteszek”, mintha bevállalunk valamit, amit nem tudunk teljesíteni.

Márpedig ha péntekre nem vagyunk kész, akkor az óhatatlanul erodálni kezdi a hitelességünket előtte...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.