2019. június 21., péntek

EGY STADION ÁRÁBA KERÜLNE, HOGY AZ EMBEREK NE LEGYENEK NÉGY FAL KÖZÉ ZÁRVA

ABCÚG BLOG
Szerző: FŐDI KITTI
2019.06.21.


Nagyjából évi negyvenhárom milliárd forintból oldhatná meg az állam, hogy az önállóságukban súlyosan akadályozott fogyatékossággal élők és idősek elegendő és szakszerű segítséget kapjanak az otthonápolásban. A bővítés az államnak is megérné, mert a gondozás miatt otthon ragadt családtagok visszatérhetnének a munkaerőpiacra, adót fizetnének, és még az ápolási díjat sem kellene fizetni, így a rendszer költségei jelentősen csökkennének.

,,Vele alszom, hogy meg tudjam fordítani, amikor elzsibbad és emiatt nyafog, vagy meghalljam, ha furcsán veszi a levegőt. Napközben csak 1-2 percre hagyom magára, amíg felöltözöm például. De közben is végig beszélek hozzá, a tükrökből figyelem, hogy mit csinál.”

,,Az ő esetében az egyik legnagyobb gond, hogy senkire sem tudja ráhagyni Mátét, pedig fiatal még, negyven éves, szívesen elmenne bárhová dolgozni. Nincsen intézet, ami befogadná napközben, akár csak pár órára is. Korábban próbálkozott azzal, hogy beadja a környék napközi otthonába, de elutasították őket, mert Máté nem szobatiszta, és nem akarták az ott dolgozók, hogy a többi gyerek lássa, amikor tisztába kell tenni. A támogató szolgálat csak Egerben vállal munkát, Karácsondra már nem jönnek ki.”

,,Nekem szórakozásom? Tavaly nyáron elmentem egy napra strandra, de kikapcsolódni nem tudtam, mert folyamatosan azon járt az agyam, hogy mi lehet itthon a lánnyal.”

A fenti idézetek olyan, korábbi interjúalanyainktól származnak, akik arról meséltek, hogy mit jelent egy sérült gyerek vagy épp demens szülő ápolásával tölteni a nap minden percét.

A legnagyobb probléma, hogy ezek a családtagok nem tudják rábízni fogyatékkal élő gyermekeiket vagy idős szüleiket senkire, amíg elmennének dolgozni vagy éppen csak a közértbe ugranának le. Ennek fő oka, hogy az állam által biztosított szociális szolgálatatóknak nincs kapacitása, hogy a 24 órás felügyeletet igénylő emberekre akár csak pár órára is vigyázzanak, emiatt a gondozásra szorulók családtagjai is a négy fal közé szorulnak . (A témáról itt, itt, itt és itt olvashat bővebben.)

Ezzel a problémával kapcsolatban készített kutatást a Budapest Intézet a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) megbízásából, amiben felmérték, hogy mennyibe kerülne, ha a szociális alapszolgáltatásokat valóban működőképessé és elérhetővé tenné az állam. A kutatás elkészítésének célja, hogy petíciót indítsanak a szociális ellátórendszer javításáért, amelyet Ön is aláírhat itt. A kutatás felmérte, hogy mi az a minimum összeg, amit az államnak bővítésre kellene fordítania, de azt is kiszámoltak, hogy mennyire lenne szükség az összes igény kielégítésére, illetve azt is, hogy mennyi kellene ahhoz, hogy minden, súlyosan és enyhén önellátásban akadályozott ember szolgáltatáshoz jusson. A szociális alapszolgáltatások közé tartozik a támogató szolgálat, a házi segítségnyújtás és a nappali ellátás. Ezek a szolgáltatások hasonlóak, mind valamilyen formában segítik a magukat ellátni képteleneket, de különböző szinteken és területeken...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.