2019. június 17., hétfő

HELYNEVEK, A NÉV

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2019.06.17.


Végül az lesz, hogy egy név, helynév miatt – ami így már majdnem Proust, viszont mégsem egészen az – lesz kénytelen Szombathely közgyűlése, ebből fakadólag a lakosság, végül pedig a tág, kerek világ belátni azt az alapvetést, hogy a Fidesz úgy cuzammen egy ocsmány társaság. Bár ehhez nem kell különösebb éleslátás, csak némi jó érzés, annyi, amennyi egy plüssmackóba szorult, viszont a jelek szerint ezekben még ennyi sincs. De ez sem nóvum.

És most, hogy sikeresen visszafogtam magam – már megint, és mint mindig -, hogy ne válogatott, ámde mosdatlan szavakkal beszéljek arról a szarhalomról ami a Fidesz-KDNP maga, nézzük, mivel örvendeztettek meg minket újra a fiúk a térről. Puskás polgármester bácsinknak annyira elment már az esze, hogy kezd teljesen beleilleni a falkába. Ha volt is némi tisztelet vele szemben, mert derék mentős volt valaha, ezt már erodálta teljesen. Elvesztette a jogait a tiszteletre, az út, amelyre lépett, a megvetés felé vezet. Vagy a semmibe.

Illetve csak röhög rajta az ember végül, mert kínjában nem tehet mást. Hiába tudja, nem komilfó öreg és beteg embereken szórakozni, de mit tegyen, ha polgármester bácsi monomániásan csinál hülyét magából. És mégsem róla lesz most szó, hanem az egyik helyetteséről, aki önálló életre kelt. És még csak nem is arról, aki átállt a lázadókhoz, hanem ez egy másik, Koczka névre hallgató. (Hárman vannak összesen alpolgármesterek, egy még kitart a ganajban, az ő szemeit elnézve el is fog süllyedni benne.)

Az van, drágáim, hogy ez a város, ez a Szombathely forrong, mint arról már néha hírt is adtam. Most épp ott tartunk – egészen leegyszerűsítve a dolgot -, hogy a kisebbségbe szoruló Fidesz-KDNP gründolt magának egy ingyenes lapot gyorsan, mert elveszítette a helyi tévét, és nem volt hol tovább a mocskot okádni. A szennyükhöz fölhasználták a város nevét, amit a közgyűlés kétszer már elvett tőle, a mi szegény ostobán aljas polgármesterünk meg harmadszor próbálkozik visszaadni neki azt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.