2019. június 7., péntek

MIKOR LESZ HÁBORÚ EURÓPÁBAN? DOBREV–ORBÁN-VITA VOLT EURÓPÁRÓL

INDEX
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2019.06.07.


Magyar vagyok és a magyar nemzet érdekét szolgálom és Magyarország érdekéért dolgozom – jelentette ki Dobrev Klára egy ponton az Orbán Balázzsal folytatott nyilvános vitáján. A DK újdonsült EP-képviselője és a Miniszterelnökség államtitkára (a Migrációkutató Intézet egykori vezetője) udvariaskodva és néhol udvariatlankodva piszkálódott egymással úgy, hogy közben egyetlen témában sem léptek túl a pártpolitikai paneljeiken. Talán irreális elvárás is lett volna ez, hiszen a vita alapállása az volt, hogy tökéletesen lehetetlen egymással az érdemi vita.

"Imádom a vitákat"

– mondta a vita során Dobrev Klára, ám az Orbán Balázzsal eredetileg erre szánt másfél órát aligha jegyzi majd fel az élvezetes, eredményes időtöltések között. A Méltányosság Politikaelemző Központ legújabb, a magyar pártok, a sajtó, az oktatás EU-képéről, valamint a Magyarország és Európa kapcsolatáról szóló kutatását mutatták ugyanis be a szellemi műhely "szalonjának" ötödik hasonló rendezvényén. A szerzők – Csizmadia Ervin, Lakatos Júlia, Paár Ádám, Rajnai Gergely és Zsolt Péter – az e-könyv tanulmányait ismertették röviden, majd Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára és Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció új EP-képviselője vitázott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.