2019. június 21., péntek

MINDJÁRT INDUL A BABAVÁRÓ HITEL, DE MIT KELL TUDNI RÓLA?

INDEX
Szerző: E.F.
2019.06.21.


Már most látszik, hogy sokan ráharaptak a kormány családvédelmi akciótervének részeként induló babaváró hitelre, amelyet 2022. december 31-ig vehetnek fel a párok maximum 10 millió forintos összegben. A még az első közös gyerekük előtt álló házasokra célzott támogatás július 1-jétől igényelhető a bankokban, de sok érdeklődőnek még nem világosak a feltételekre és a törlesztésre vonatkozó szabályok, ezért összeszedtünk minden fontos részletet a kölcsönnel kapcsolatban.

A július elején szülők ráfaraghatnak

Mivel mégiscsak egy hitelről van szó, a babaváró támogatás igényléséhez először át kell esni a hitelminősítési procedúrán. Elméletben ez működhetne úgy is, hogy már a törvény hatályba lépése előtt elindítják, de hiába hirdette meg több bank, hogy június közepétől megkezdi az előminősítési kört, ez végül mégsem történhet meg. Több olvasónk egymástól függetlenül jelezte, hogy korábbi tájékoztatás alapján bementek ebben az ügyben a bankjukhoz, de elküldték őket, mondván egyelőre mégsem indítható el a minősítés folyamata.

Felhívtuk az előminősítés elindítását június 17-re ígérő Erste ügyfélszolgálatát, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy bár valóban volt ilyen ígéret, a bank önhibáján kívül nem tudja elkezdeni a procedúrát. Az ok: ők előzetesen azt hitték, hogy mivel a babaváró egy egyszerű fogyasztási hitel (tehát nem jelzáloghitel), így elegendő lesz a felvételéhez egy sima igazolás például a munkáltatótól, ami bizonyítja, hogy az igénylő házaspár egyik tagja a feltételeknek megfelelően legalább 3 éve rendelkezik társadalombiztosítással. Ez végül nem így lett,

A HITELKÉRELEMHEZ A NEAK-TÓL (KORÁBBI OEP-TŐL) KELL MAJD IGAZOLÁST SZEREZNIÜK AZ IGÉNYLŐKNEK,

az állami intézmény viszont csak a törvény hatályba lépésével egyidejűleg, július 1-jén kezdi meg a formanyomtatványok kiállítását az Erste-ügyfélszolgálat tájékoztatása szerint.

Ez a néhány hetes eltérés maximum annak okozhat valódi gondot, aki arra bazírozott, hogy terhességének vége felé járva veszi fel a hitelt. A babaváró támogatást részleteiben szabályozó rendelet szerint ugyanis az a gyerek, aki a kölcsönszerződés időpontjában már létezik magzatként, de még nem született meg, első gyereknek számít a támogatás szempontjából.

Ez nagyon nem mindegy, hiszen ha az ilyen gyereket vehetjük elsőnek, akkor rögtön utána már kamatmentessé válik a hitel, az összeg teljes elengedéséhez pedig már csak kettőt kell szülni. Ha viszont a gyerek éppen megszületik, mire sikerül felvenni a babaváró hitelt, akkor újra nulláról indul a számláló a kedvező feltételek eléréséhez.

A MINŐSÍTÉSI PROCEDÚRA PÁR HETES CSÚSZÁSA MIATT BIZONYÁRA LESZ EGY RÉTEG, AKI ÉPPEN ÍGY JÁR;

egy olvasónk is jelezte, hogy a felesége július elejére van kiírva, ezért szerette volna gyorsan megkötni a szerződést a hatályba lépéskor rögtön, így viszont most nagy valószínűséggel lecsúsznak róla...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.