2019. június 20., csütörtök

MINT A KISGÖMBÖC: MUTATJUK, HOGYAN NŐTT EGYRE NAGYOBBRA ROGÁN ANTAL TÁRCÁJA

HVG ONLINE / ITTHON
Szerzők: OROSZI BABETT, WINDISCH JUDIT
2019.06.20. 


Összesítésünk szerint 2015-től 2020 végéig legalább 120 milliárdot költ a kormány kommunikációra és konzultációkra, de a koronaékszer a turizmus, ami tavaly került Rogán tárcájához.

“Nem kerül plusz pénzbe Rogán minisztériuma” - ezzel a főcímmel jelent meg az RTL Híradó riportja 2015 szeptemberében, és ugyanebben az időszakban a Blikk “Lázár embereit és pénzét kapja Rogán hivatala” címmel közölt cikket. Mindkét médium a Fidesz-frakció válasza alapján jutott a fenti megállapításra, a lapnak a frakció akkor azt mondta:

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a Miniszterelnökségből válik ki, így nincs szükség érdemben új státuszokra, új költségvetésre, új irodákra. A státuszokat, az irodákat és a költségvetést a Miniszterelnökség anyagi keretéből vonja el a kormány.

Az olcsóságra valószínűleg azért utalhattak, mert az ellenzék már akkor attól tartott, hogy rengeteg pénzt visz majd el az új szervezet, amely azután állt fel, hogy Lázár János nem hivatalosan belengette, lemond, ha Rogán feletteseként kell működnie. A konfliktust Orbán Viktor úgy oldotta fel, hogy Rogán Antalnak létrehozott egy külön minisztériumot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.