2019. június 28., péntek

SZABAD SZEMMEL – AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG MEGMUTATTA, MIKÉNT KELL BÁNNI AZ AUTOKRATÁKKAL - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.06.28.


FT 

Az orosz elnök kijelentette, hogy ideológiai erőként mára idejét múlta a liberalizmus, eljött a nemzeti populizmus kora, mert a tömegek szembefordultak a bevándorlással, a nyitott határokkal és a multikulturalizmussal. Az államfő az osakai G-20-as csúcs alkalmából adott exkluzív interjút a lapnak és amit mondott, az rímel azzal, amit Trump, Orbán, Salvini, vagy a Brexit-tábor hangoztat. Kifejtette, hogy a liberálisok immár hiába próbálnak diktálni, azoknak az évtizedeknek vége. Hatalmas hibának minősítette, hogy Merkel több mint egymillió menekültet fogadott be. Ugyanakkor dicsérte az amerikai elnököt, amiért az próbál megálljt parancsolni a migránsoknak és a kábítószernek. Szerinte az idegenek bántódás nélkül gyilkolhatnak, fosztogathatnak és erőszakoskodhatnak, mert védelem illeti meg őket. Az olyan nacionalista populistákhoz hasonlóan, mint Salvini és Le Pen, ő is úgy értékelte, hogy a liberális kormányok nem igyekeznek megnyugtatni polgáraikat. Nem túl hízelgően nyilatkozott a szexuális sokszínűségről sem, mivel az szerint elhalványítja a lakosság döntő hányadának kultúráját, hagyományait, megszokott családi értékeit. Putyin nyomatékosan cáfolta, hogy bárhol is beavatkozott volna a választásokba a populisták oldalán. Tagadta egyúttal a Mueller-bizottság megállapításait, hogy ti. Oroszország módszeresen befolyásolta a legutóbbi amerikai elnökválasztás kimenetelét. Az orosz-kínai kereskedelmi háborúról, illetve az öböl-menti feszültségről azt fejtegette, hogy a helyzet robbanásveszélyes. Egyben aggályát hangsúlyozta az újabb nukleáris verseny miatt Moszkva és Washington között. És bár jelezte, hogy mostanában mintha javulna a kétoldalú viszont Nagy-Britanniával, kitartott amellett, hogy meg kell büntetni az olyan árulókat, mint az a volt orosz ügynök, akit brit földön megpróbáltak megmérgezni, miután átállt.
FT 

A vezércikk szerint az Európai Bíróság megmutatta, miként kell bánni az autokratákkal, amikor jogsértőnek minősítette a lengyel bírák idő előtti nyugdíjazását mondván, hogy az aláássa az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az olyan tekintélyelvű politikusok, mint Orbán a maguk javára igyekeznek manipulálni a demokráciát, ily módon elsőként általában a Legfelsőbb Bíróságnak mennek neki. Ezért annyira fontos a mostani luxemburgi ítélet. Segít megtámogatni a jogállamot az EU-ban az autoriter vezetőkkel szemben, akik büntetlenül szalámizzák le a fékeket és ellensúlyokat. Amikor a PiS rájött, hogy túlfeszítette a húrt, tavaly megváltoztatta a törvényt, ám a Bizottság igen helyesen fenntartotta keresetét. A mérföldkőnek számító döntésben az EiB visszautasítja a lengyel érvelést, amelyhez csatlakozott Magyarország is, hogy itt kizárólag nemzeti hatáskörről van szó. Éppen ellenkezőleg, kimondta, hogy a kormányoknak szavatolniuk kell a bírósági függetlenség jogi normáit, mert az ítélőszékek mindig az uniós jogot alkalmazzák. Fontos fejlemény tehát, hogy az Európai Bíróság felügyeleti jogot gyakorol a nemzeti igazságszolgáltatások fölött a jogállam betartása ügyében. Ezek után a Bizottságnak többször kellene a luxemburgi testülethez folyamodnia az eltévelyedett tagállamok kapcsán. Merthogy az érintett kormányok hajlanak engedelmeskedni, viszont nagy büntetésekkel néznek szembe, ha mégsem teszik. És több fegyelmező eszköz kell, amikor valahol módszeresen fenyegetik a demokráciát. Ehhez a közösség anyagi támogatását a jogállam betartásához kell kötni. A szóban forgó verdiktből bátorságot kell meríteniük az EU vezetőinek a szükséges lépések megtételéhez.

Az Európai Bíróság semmisnek nyilvánította az EU versenyhatóságának döntését, miszerint jogsértő a reklámkiadásokra kivetett magyar adó. A lap szerint az ember egyik szeme sír, a másik nevet az ítélet láttán. Vagyis a magyar kormány igazat kapott, bár az ügy még továbbmehet magasabb igazságszolgáltatási fórumra. A Bizottság, amely ily módon megint csak pofont kapott, arra hivatkozott, hogy a jogszabály értelmében a kisebb cégek előnyt élveznek a nagyobbakkal szemben, vagyis itt torzul a verseny. Májusban már hasonló döntés született egy lengyel panasz kapcsán is. Ilyenformán látnivaló, hogy az uniós bíróságok nem okvetlenül fogják már EU-intézmények pártját. Emellett most Brüsszelnek újra végig kell gondolnia a dolgot, mert az helyes, hogy kiáll a tisztességes verseny mellett, de az ismételt kudarcok arra utalnak, hogy hiányzik hozzá a kellő szakmai gondosság. Ez pedig senkinek sem jó.

A populista olasz belügyminiszter követni kívánja Trump és Orbán Viktor példáját, csak ő a szlovén határra akar kerítést, hogy távol tartsa a migránsokat. Salvini azt állította, hogy újból megnyílt az út a Balkánon, ezért ha nem áll le az emberáradat, akkor szükség lehet fizikai akadályokra Szlovénia felől. Az újság hozzáteszi, hogy az idén eddig 780 illegális határátlépőt fogtak el az adott térségben, szemben a tavalyi 446-tal. Boszniába ugyanakkor ez évben idáig már több mint 33 ezren jutottak be. A jelentés emlékeztet arra, hogy a Liga vezére – Orbán oldalán – a múlt hónapban felkereste a szögesdrótot a magyar-szerb határövezetben. Ott azt ígérte, hogy Európa keresztény identitásának védelmében távol tartja a migránsokat. Egy uniós forrás közben azt közölte, hogy Olaszország és Szlovénia egyaránt részese a schengeni övezetnek, ám ez nem zárja ki, hogy kerítést emeljenek a közös határon, de az EU nem támogatja az ötletet és pénzt sem ad a megvalósításhoz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.