2019. június 8., szombat

SZABAD SZEMMEL – LENGYELORSZÁG SZEMBEFORDULT A MAGYAR ÁLLÁSPONTTAL - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.06.08.



Politico 

A portál úgy értesült, hogy nyugodtan eltemetheti bizottsági elnöki álmait Manfred Weber, már csak idő kérdése, mikor kell azokról hivatalosan is lemondania. Hogy milyen fogas kérdés megtalálni Juncker utódját, az kiderül abból, hogy a három nagy frakció az egyeztetés céljára megbízott két-két miniszterelnököt és azok tegnap külön megbeszélést folytattak Brüsszelben, de a jelek szerint sokra nem jutottak. (A zöldek azért nem voltak jelen, mert ők sehol sincsenek hatalmon.) A Néppárt ragaszkodik a csúcsjelölti rendszerhez, illetve ahhoz, hogy – a legnagyobb pártcsalád lévén – ők dönthessék el, ki kerül az EU végrehajtó testületének élére. A szocialisták és a liberálisok ezzel szemben azt mondják, hogy az EPP kisebbségben van az EU-párti erőkön belül, így ott a középbalnak kell határoznia a dolgok menetéről. Ehhez még hozzájön, hogy a kereszténydemokraták 8 fővel vannak bent az Európai Tanácsban, míg a két potenciális szövetséges 15 államban kormányoz. Márpedig az elnök személyére a Tanács tesz javaslatot, és a végső szót Strasbourgban a parlamenti többség mondja ki. Hivatalosan a Néppárt nem hajlandó megfontolni, hogy bárki mást állítson Weber helyett, kiemelve, hogy a politikust a héten igen nagy szavazataránnyal erősítették meg frakcióvezetői tisztségében.

Csak vágyálom marad Salvini és Le Pen részéről, hogy létrehozzák az Európai Parlamentben a szélsőjobb nagy szövetségét, miután a PiS és a brit Brexit Párt is beintett nekik. Utóbbi nevében Farage közölte, hogy nem lépi át a vörös vonalat, azaz nem áll össze a francia Nemzeti Gyűlés elnökével. Inkább arra összpontosít, hogy megreformálja jelenlegi frakcióját. Ám úgy tudni, még azt sem egykönnyen tudja megtartani, mert ahhoz 7 államból 25 képviselő kellene, de a csoport jelenleg csupán 3 ország 14 politikusát tudja felmutatni. Szóval még az is lehet, hogy a brit vezető emberei kénytelenek lesznek átülni a függetlenekhez, ami kevés pénzt és megszólalás lehetőséget jelent. A PiS-nek az a baja Salvinival, Le Pennel és az AfD-vel, hogy azok rokonszenveznek Putyinnal. Így a lengyelek maradnak az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójában, annál is inkább, mert ott ők diktálhatnak majd. Salvini ott is elszámította magát, hogy a nacionalista Fidesz nem akar kiválni a Néppártból. A felfüggesztés ellenére Orbán nem adta semmi jelét annak, hogy rá akarná csapni az ajtót eddigi szövetségeseire. Inkább arra épít, hogy hazai sikere alapján nagyobb szerepet játszik a jövőben mind az EPP-n belül, mind Strasbourgban. Ám ha az illiberalizmus bajnokaként kénytelen lesz mezt váltani, akkor biztosan megvárja, hogy a lengyel Jog és Igazságosság feljöjjön az őszi választáson.

A portál úgy tudja, hogy Lengyelország több fontos külpolitikai kérdésben is szembefordult a magyar állásponttal. Az első az volt, amikor a lengyel elnök a héten Brüsszelben találkozott új ukrán kollégájával. Varsói források szerint Duda ily módon kívánt erős jelzést küldeni, hogy támogatja Kijev uniós, illetve NATO csatlakozási terveit, noha tudja, hogy Magyarország egészen másként látja a belépés perspektíváit. A másik ütközési pont, hogy lengyel diplomaták azt közölték: országuk egyetért a Dublin-2 menedékrendszer átfogó reformjával és kész arról tárgyalni a német, illetve francia kormánnyal. Az Orbán-kormány ezzel szemben kizárólag a saját haszna szempontjából mérlegeli a kérdéskört...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.