2019. június 13., csütörtök

SZICÍLIAI MÓDSZEREK ÉS NYAKÁRA KÜLDÖTT EMBEREK ÖVEZTÉK A VESZTEGETÉSSEL GYANÚSÍTOTT BIGE LÁSZLÓ FELEMELKEDÉSÉT

G7
Szerző: FABÓK BÁLINT
2019.06.13.


Jelen állás szerint az egyetlen jelentős magyar kénsavgyár működése ér véget a szolnoki vegyipari vállalat bezárásával, és műtrágyagyárból is csak egy fog maradni. A Bige Holding néven futó szolnoki vegyi üzem bezárását a tulajdonos Bige László jelentette be a Népszavának, a hatósági eljárásokra hivatkozva.

Leginkább egy másik vegyipari vállalkozásának, a pétfürdői Nitrogénműveknek köszönhetően Bige az egyik leggazdagabb magyar, a különböző gazdaglistákon pár éve még a második leggazdagabb magyarnak számított Csányi Sándor mögött. Az Forbes 2016-ban is még a második helyre sorolta 182 milliárd forintos vagyonnal, a 2018-as listán azonban a nyolcadik helyre csúszott 110 milliárddal.

A vagyona apadása mellett az utóbbi fél évben több nehézséggel is szembenézett Bige. Tavaly egy két napig tartó, 250-300 fős rendőrségi razziát tartottak a szolnoki vegyi üzemben. Nyomozás indult ellene, május végén Bigét már gyanúsítottként hallgatták ki. Két napra őrizetbe is vették, és vesztegetéssel gyanúsították meg. Ezt követően a katasztrófavédelem leállíttatta a szolnoki gyárat, és az egy meg nem nevezett ember bosszúhadjáratáról beszélő Bige erre hivatkozva döntött úgy, hogy bezárja a gyárat. Bige szerint napokon belül elkezdik elbocsátani a dolgozókat, akik a NAV adatai szerint közel kétszázan vannak. A vállalkozó ezt a Trend FM-nek nyilatkozva azzal árnyalta szerdán, hogy 10 napig, a Közigazgatási Bíróság döntéséig még vár a gyár bezárásával...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.