Szerző: NAGY JÓZSEF
2019.06.25.
Természetesen Németh Szilárdot.
Azon a híren robban ki a felek között a konfliktus, hogy „felére csökkentené a hús-, a hal- és a tojásfogyasztást az Európai Unió állatjóléttel foglalkozó csoportja”. Mire Németh Szilárd ekképpen reagált a Facebookon: „Én maradok a nyúljás-csülkös pacalnál, a gyufatésztás (8 tojásos) halászlénél és a hagymás-szalonnás tojásrántottánál.”
Csodás poszt, ráadásul a szerző mellékelt hozzá egy csodás fotót is, melyen a hős rezsibiztos rövidnadrágosan, kötényben keveri a bográcsot. Sugárzik róla, hogy amíg ő áll a bogrács mellett, addig a magyar ember pacalját, csülkét veszély nem fenyegeti, rezsije viszont a béka segge alatt marad. Rezsibiztos nyilván azért lett Németh Szilárd, mert
ha a nép azt látja, hogy ily hatalmas, döngő léptű, lebírhatatlan férfiú küzd a rezsivel, akkor a rezsinek esélye sincs.
Igaz ugyan, hogy a KSH adatai szerint 2001 óta a rezsi masszívan és a fogyasztói kosár többi eleménél jóval meredekebben emelkedik, no de gondoljuk meg, akkor hogyan emelkedne, ha nem volna Németh Szilárd. Aki nem mellékesen azért is van, mert a haza atyja szerint minden igaz magyar embernek ő a példa, valamennyien olyanok szeretnénk lenni, mint ő, csupa szépség, jóság, sziklaszilárd konzervativizmus és nem utolsósorban mélyen megélt keresztény hit.
Az a hit pár héttel korábban, virágvasárnapon is megnyilvánult, amikor Németh Szilárd a nagyböjt finisében is zsírosat posztolt: „Egy késői, szombat estéről maradt kiadós reggelivel jól indult a mai nap. Nyúljás pacal vecsési savival, serclivel, mélytányérból, kanállal.”
Németh Szilárd pacalimádatát nemcsak megértem, osztom is. Mostanában adtam le a Librinek legfrissebb szakácskönyvemet, konkrétan a Lakoma harmadik, a francia konyháról szóló, fölöttébb testes kötetét. A világ, különösen Magyarország úgy képzeli, hogy a francia ember hajnali harmaton és virágillaton él, nos, ez nem egészen van így. A gall konyha erősen tagolt, amennyiben regionális konyhák sokaságából áll össze, másfelől pedig hierarchikus, s bizony a hajnali harmaton kívül igen emberes fogásokat is tartalmaz. Az általam most leadott francia szakácskönyvben van caeni pacal, granville-i pacal, korzikai pacal, languedoci pacal, lyoni pacal, marseille-i pacal, nizzai pacal, sőt olyan is, hogy pacal Toulouse-Lautrec módra. Ezek mind roppant komoly ételek. Nagyon-nagyon komolyak. Például a caeni pacalban nem disznóköröm van, mint a mienkben, hanem marhaláb, nem vízzel készül, hanem almapálinkával, azaz calvadossal, nem a tűzhelyen, hanem a kemencében, és ráadásul tizenkét óráig. A korzikai pacal első blikkre határozottan magyarosnak látszik. A pacal felcsíkozva, éppúgy, ahogy mifelénk, az étel színe piros, íze erősen csípős, értsd, nem jelzésszerűen szórják bele az erős paprikát, hanem bőkezűen, ahogy azt szerintünk is kell, viszont az íze jóval komplexebb annál, amit a magyar pacalbarát megszokott. Fehérborral készül, ízében egyebek között csombor, kakukkfű, majoránna, rozmaring, zsálya...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.