2019. július 23., kedd

A MAGYAR ÁLLAM HALOTT

HVG ONLINE
Szerző: GOMPERZ TAMÁS
2019.07.23.


...Vár állott, most kőhalom

Mellesleg a NER teremtésének kilencedik évében járunk. A gép nem forog, az alkotó nem pihen. Az államműködtetés értelmében vett kormányzás látványos és letagadhatatlan kudarcára az a dacos Fidesz-szavazó visszatérő válasza, hogy 2010 előtt is szar volt. Ennél többet már a rezsim által tolt propaganda sem mer állítani, de azt akkora összegből teszi, amennyiből az ország összes műtőjének hűtését meg lehetne oldani.

Csakhogy ez nem jó válasz, mert egyrészt így nem volt szar vagy nem így volt szar, másrészt mindegy is, mennyire és hogyan volt az, mert a 2010-es fülkeforradalom idején a Fidesz nem arra kért felhatalmazást a néptől, hogy szeretné éppen olyan szarul csinálni, mint a szocik, hanem ellenkezőleg: azt ígérték, hogy ők jobban fogják működtetni az államot, és nem lopnak. (Jó kormányzás” – emlékszik erre valaki? És erre:Ha kormányra kerülünk, nincs több lopás. Annak, aki először belenyúl a kasszába, le lesz vágva a keze.”). Igaz, ezt még akkor vállalták, amikor Mészáros Milói Vénusz Lőrinc vagyontalan gázszerelőként bojlereket javított.

Kilenc év eltelt, és már nem vagyontalan. Illetve az, viszont a vagyon valódi tulajdonosa lehetővé teszi neki, hogy ne kelljen bojlereket javítania. Ami önmagában bizonyíték arra, hogy a magyar állam kimúlt, hiszen az ügyészség ezt a folyamatot olyan bárgyún nézte végig, amilyen tehetetlenségre ténylegesen létező szervezet már csak a szakmai önbecsülése miatt sem lenne képes.

Annak az államnak nincs tekintélye, amelyik nem tudja megvédeni magát a fosztogatóktól. Ott a legfőbb tolvajnak van tekintélye, de nem az államnak.

Hihetetlen, hogy a rendet, a fegyelmet és az autoritást imádó etatisták, akik az erős államban a magyarság nagyságának kifejeződését látják, nem tekintik sértésnek és nemzetgyalázásnak azt, hogy az állami iskolákban tanuló gyerekekre kevesebb költségvetési támogatás jut, mint az egyházi iskolába járókra. Milyen az az állam, amelyik annyira sem tartja magát, hogy a cégérével ellátott iskolákba járó diákok oktatását finanszírozza elsősorban?

Olyan, amelyiknek a kórházaiban nyáron 35, télen 9 fok van.

A magyar állam a valóságban nem az a valami, ami a miniszterelnök szónoklataiban megjelenik. Nem a történelmi nosztalgia, nem a merjünk nagyok lenni jellegű pávatánc, nem a stadionépítés, nem az uralkodó kaszt közbeszerzésekkel táplált vásárlóereje, nem a mi leszünk Európa legélhetőbb országa néhány éven belül lózungja, nem a német autógyárak termelékenysége, nem a senki által nem támadott határkerítés Európa közepén, nem a „mi olyan nép vagyunk, amely mindig többet adott a világnak, mint amennyit kapott tőle” komplexusa.

De a magyar állam még csak nem is a kokárda, nem a nagy-magyarországos matrica, nem a himnusz éneklése szilveszterkor, nem a balatoni alkony, nem a Duna, nem Tisza, nem a múlt, nem a jövendő. A magyar állam nem szimbólum, nem pátosz, nem ima.

A tényleges magyar állam az a műtő, amelyben jeges ruhával hűtik a gyerekeket életmentő operáció közben, mert a kormány képtelen kilenc év után biztosítani a működés minimális feltételeit azokban az intézményeiben, amelyeken kint lobog a nemzeti zászló.

Amire lehet azt mondani, hogy ez a társaság alkalmatlan, nem elég tehetséges az állam igazgatásához, és ezzel nehéz volna őszintén vitatkozni. Az alkalmatlanság azonban nem bűn. Lopni viszont az.
A „kormányhoz közeli” vállalkozások tavaly 80 milliárd forinttal magasabb nyereséget realizáltak, mint az adott területen az ipari átlag. Ezek a cégek szinte kizárólag az államból ének; ha nem zsebelnék be az extraprofitot is, akkor 80 milliárddal több maradt volna a kasszában.

Egy műtő légkondicionálásának megoldása pár millió forint...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.