2019. július 27., szombat

A MAGYAR NARANCS 2019/30. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: Magyar Narancs
2019.07.25.


„Engedelmes rabszolgákat nevelünk”
Vekerdy Tamás pszichológus a köznevelési törvény módosításáról

Katasztrófa a gyereknek, katasztrófa a társadalomnak – így jellemzi Vekerdy Tamás a köznevelési törvény módosítását. Az alternatív iskolák az ügyeskedésben bízhatnak, és abban, hogy a tanterem ajtaja mögé még mindig nem lát be az állam.

BLOG

Tévésorozat
Ussian Doll

Egy nő kislisszol a 36. születésnapjára rendezett partiról, hogy megkeresse elkóborolt macskáját. Nem néz szét, amikor átkel a zebrán, és elüti egy autó. A szemünk előtt vérzik el az úttesten. Majd hirtelen újra a partin találja magát, ahogy a fürdőszobai tükörbe bámul.
Film
Pompon Klub

Legtöbbünk úgy hal meg, hogy vágyait nem valósította meg, lehetőségeit elvesztegette, életét nem irányította, jobbik énjét – félelemből, megalkuvásból, világnézete, hite parancsainak vagy az őt ért, tudatosan fel sem dolgozott sugalmazásoknak engedelmeskedve – elnyomta, esetleges tehetségét nem bontakoztatta ki
Tévésorozat
Egy házasság helyzete

Louise és Tom házassága válságban van, ezért pszichológus segítségét kérik – a sorozat ezt a tízhetes terápiát mutatja be. Zseniális húzásként azonban nem a találkozókat láthatjuk, hanem az azokat megelőző tíz perceket.
Film
Anna

Boldog. Szomorú. Magányos. Mérges. Bánatos. A régi mémről Steven Seagal néz vissza ránk – mind a tizenhatszor ugyanazzal a kifürkészhetetlen, zordon egykedvűséget sugárzó ábrázattal.

„Úgy éreztem, elég volt”Mike Leigh filmrendező

Olyan művek fűződnek a nevéhez, mint a Mezítelenül, a Titkok és hazugságok, a Vera Drake, a Még egy év vagy a Mr. Turner. Legutóbb az 1819-es peterlooi mészárlásról készített történelmi tablót. Egyike a legjelentősebb kortárs brit filmalkotóknak.

VÉLEMÉNY

Ujhelyi István
Lefújás után - 
Miért nem szavaztam Ursula von der Leyenre?

Bevallom, nem volt kényelmes kisebbségben maradnom, és a szövetségeseinkkel szemben szavaznom, amikor Ursula von der Leyen megválasztásáról döntöttünk az Európai Parlament múlt heti, strasbourgi plenáris ülésén. De tudom: helyesen határoztam, amikor nem támogattam a német védelmi miniszter átzsilipelését az Európai Bizottság élére.
Ara-Kovács Attila
Hamarabb, mint gondolnánk - Miért szavaztam Ursula von der Leyenre?

Mindenki arról beszél, hogy Ursula von der Leyent „rekordalacsony” számú honatya szavazta meg július 16-án az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. És sajnos csak kevesen beszélnek arról, mi volt a tétje és mik lehetnek a következményei ennek az aktusnak.

Ekotrip
A fáraó álma

A „merjünk nagyot álmodni” programot egykoron meghirdető, újabban magát a kereszténység legfőbb őrzőjének tituláló magyar kormányfő a fáraó álmáról szóló, igencsak tanulságos bibliai történetet is komolyan vehetné.

A szerk.
Volt egyszer egy fesztivál

Németh Szilárd előadásán, höhö, csak páran lézengtek, mert az irodalmi sátorban ugyanakkor volt a Varró Dani fellépése, s őt hallgatta mindenki – informálta lapunkat a szlovákiai Gombaszögön évente hagyományosan megrendezett fesztivál egyik résztvevője.
A szerk.
Lesz nagy meglepetés!

Miután az Európai Tanács javaslatára az Európai Parlament képviselői a múlt kedden csekély többséggel megválasztották Ursula von der Leyent az Európai Bizottság első emberének, kontinensünk legjobb elméi azon pörögnek, hogy vajon miként fogja magát viselni az új elnök, szembesülvén a kelet-európai renegátok, jelesül a lengyel és a magyar kormány csínytevéseivel.

POLITIKA

Szélsőjobbos lapok Németországban
Orbán Viktort mindenkinek!

Bevásároltunk a német sajtópaletta szélsőjobboldali magazinjaiból – akad ilyen számos –, hogy megtudjuk, mi dobogtatja meg manapság az AfD-s újságolvasók szívét.

Gyász
Hihetetlen: Heller Ágnes (1929–2019)

Vasárnap este még nála voltunk vendégségben, a balkonon ültünk, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra déli irányból. Összesen heten voltunk, ittunk ezt-azt, s nem mertük bevallani, hogy jó kedvünk van. Nem úgy a házigazda, Heller Ági, aki talán kevesebbet ivott vendégeinél, mégis láthatóan élvezte az életet.

„Mindenben másolják a gazdát”
Csomay Zsófia és Rajk László építészek

A magyar építészet vazallusa lett a kormánynak: a NER szabadon emel felhőkarcolókat, stadionokat, belez ki műemlékeket, s mindig akad, aki kiszolgálja a hatalom igényeit. Csomay Zsófiával, a MOME címzetes egyetemi tanárával és Rajk László egykori SZDSZ-alapító, ma már leginkább külföldön tervező, filmes építésszel beszélgettünk.
Mészáros Lőrincék átszabják Balatonaligát
Club Rezsim

Amióta a NER nagykutyái megvették a Club Aligát, a helyiekben csak nő az indulat. Balhé is volt már a parton, miközben az új szerzeménybe öntik a közpénzt. Az állam családokat küld Mészárosék birtokára nyaralni, ahol a körülmények feltűnően rosszak.
Pesterzsébet: szocialista után fideszes támogatás
Mindenki polgármestere

Elfogadta a Fidesz támogatását Budapest XX. kerületében az öt éve függetlenként regnáló polgármester, aki előtte 17 évig szocialista színekben vezette Pesterzsébetet. Várható volt? Árulás történt?

Bizonytalanságba taszítja az alternatív iskolákat a kormány
Móresre tanítanak

A köznevelési törvény legújabb módosítása nehezen értelmezhető passzusokkal szorítja korlátok közé az alternatív iskolákat. A kormány ígérete szerint a gyakorlatban szinte semmi nem változik. De akkor mi értelme az egésznek?

KULTÚRA

Lemez
Ed Sheeran: No.6 Collaboration project

Az új, sorrendben negyedik Ed Sheeran-lemez címe önmagában is ironikus: a folytatása ugyanis a még 2011-ben kiadott No. 5 Collaboration Project EP-nek, amelyet (négy előzményével együtt) Sheeran azért rakott össze érdekesnek és formabontónak szánt, underground grime előadókkal közösen felvett dalokból, hogy valamelyik nagy kiadó végre szerződtesse.

rés a présen
Ami illik a csillagos ég alá
Ifi-Valde Orsolya fesztiválalapító igazgató

mi a kotta?
Szeretett magyarjaim

Lemez
Alexis Weissenberg: Goldberg-variációk

Vannak jelentős zongoristák, akiknek művészete nem vált széles körben kedveltté a magyar zenehallgatók között, legfeljebb a szakma szűkebb köreiben ismert. Ilyen Rosalyn Tureck, Maria Jugyina. De említhetünk férfit is: Alexis Weissenberg (1929–2012) Magyarországon hasonlóképpen ismeretlen.

Lemez
Alicia CsodaországbanThe National: I Am Easy to Find

Ha van szokatlan fő fellépő az idei Szigeten, akkor az a Matt Berninger vezette The National. Nyolc évvel ezelőtt még kettővel korábbi sávban léptek fel a fesztiválon, azóta viszont rengeteget emelkedett az ázsiójuk.

Koncert
Edith Piaf és a kungfu
Zaz

Annak, aki még soha nem hallott Zazról, úgy írnánk le a franciák kedvencét, mint Edith Piaf és Janis Joplin modern kori keverékét. Az igazi neve: Isabelle Geffroy, majd’ 40 éves, de ma is kislányos bájával és vadócságával hódít, ráadásul úgy, hogy egyszerre elegáns francia hölgy és tomboló hippi, kocsmai sanzonénekes és a színpadot szétugráló rocksztár.
Lemez
Félúton Vegas felé
Morrissey: California Son

Lehetett tudni, hogy az énekes legújabb dobását, a California Son című feldolgozáslemezt nem fogja ekkora érdeklődés kísérni, de azt csak találgatni lehet, hogy egyáltalán miért született meg: az ihlet hiánya miatt, vagy éppen „népművelői szándékkal”?

tévéSmaci
Kerecsenfürdő

Rádió
Államfői interjú, másholZuzana Čaputová a Pátria Rádióban

Milyen egy jó politikusinterjú, ami nem az elfogultságok felől közelít, nem konfrontatív, de nem is az alákérdezés mókuskerekét pörgeti? Ez a kérdés ma Magyarországon gyakorlatilag nem több puszta elmejátéknál, minthogy ilyesféle interjúk sincsenek.

Színház
A tűznyelők

A Tűznyelők is csak arról szól, mint sok-sok színházi produkció: hogy mennyire nehéz élni.
Színház
Zsiráf
Sztalker Csoport: Vízkereszt, de amúgy mindegy

Nemrégiben az idei POSZT válogatói – Gulyás Gábor és Zalán Tibor – sajtóperrel fenyegetőzve és helyreigazítást kierőszakolva kérték ki maguknak azt a dunszt.sk véleménycikkében megjelent állítást, hogy válogatásukban nem szerepelnek független társulatok.

Képregény
Conan kegyetlen kardja 2.

A régvolt időkről, távoli vidékekről és a kenyerüket ponyvaírással kereső férfiakról szóló mendemondák szerint Conan, a barbár alakja akkor jelent meg először Robert E. Howard (1906–1936) lelki szemei előtt, midőn a Weird Tales magazin magaslatait ostromló szerző Texas állam déli vidékein poroszkált, ahogy ő fogalmazott: „a tortilla, az enchilada és az olcsó spanyol borok nagykereskedelmi mennyiségű fogyasztása céljából”
Könyv
TigrismamaOliver Hilmes: A fekete özvegy – Alma Mahler-Werfel élete

Vannak rég bevett kollektív képzeteink, amelyeknek a jelenben ugyan már nem­igen jut szerep, ám amint a múltról gondolkozunk, rögtön magától értetődőnek és nélkülözhetetlennek tetszenek. Ilyen, még csak segédfogalommá sem halványult, masszív idea például a múzsa: a nő, aki a szerelmével vagy akár a puszta létezésével remekművek megalkotására ihleti a férfit.

Poeta.doc
A csend hallgatása
Nádasdy Ádám: Ars analytica (József Attila egyik öregkori verse)

A vers nem szerepel Nádasdy Ádám Verejték van a szobrokon című, Válogatott és új versek (1976–2009) alcímű kötetében. Először a Zelki János ötletéből született Már nem sajog című könyvben jelent meg 1994-ben, amely a koncepció szerint József Attila – objektív okokból kortárs költők által megírt – öregkori verseit tartalmazta.
Könyv
Káoszkristály
Keresztesi József: Inverz Ophelia

A sors úgy hozta, hogy egy újvidéki ösztöndíj alkalmával olvastam Keresztesi József Inverz Ophelia című és Eltávolító gyakorlatok kezdőknek és haladóknak alcímű kötetét. Így óhatatlanul a kötet harmadik része érintett legközvetlenebbül: Wrocław – Egy napló árnyéka.

„Keresd a jégen!”Hartay Csaba költő, író

Festőtábor Szarvason a kilencvenes években: nulla jövőkép, csupa lógás és iskolakerülés. Tizenöt évesen udvart söpör apja marhatelepén. Szeghalom, kollégiumi magány, az első írások. Sárkányfű generáció, Flipper Öcsi és egy karrier indulása – csupa ilyesmiről beszélgettünk.

Kiállítás
A cumizó malac és a japán nyúl
Erik Kessels több élete

Augusztus elejéig látható a San Franciscó-i MOMA kiállításán Erik Kessels (1966) holland formatervező, kurátor és gyűjtő legismertebb installációja, a 24 hours photos, egy 2011-ben induló projekt újabb változata.

ÉLET + MÓD

chili&vanília
Nokedli cacio e pepe

kertész lesek
Fiáker

Lejárt élelmiszerek
Szellem a palackból

Mi történik az étellel a csomagoláson feltüntetett lejárati dátum után? És mi történik velünk, ha utána faljuk fel?

Munka a bábműhelyben
„A fej kinyílik három részre”

Hány verziót kell készíteni egy-egy bábból, és hány kilót nyomhatnak, hogy a színészek bírják végig az előadást? És mi a teendő, ha a gyáva oroszlán feje leesik előadás közben? Megnéztük, mit csinál egy bábkészítő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.