2019. július 12., péntek

EGYKUTYÁK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.07.12. 


Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Ideje is volt, tolla is volt, hát akkor aláírta Áder János köztársasági elnök pénteken a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek elvételéről rendelkező törvénymódosítást. Miután Kövér László, az Országgyűlés elnöke is aláfirkálta, elküldte a parlament által elfogadott – 131 igen, 53 nem, 3 tartózkodás – törvényt az államfőnek. Öt egész napig gondolkodhatott Áder, jaj, mit is tegyen. Addig-addig törte okos fejét, amíg úgy döntött, jól van ez a kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakítása. Hiszen ő ehhez is ért, meg aztán, ha a nagy többségnek tetszik, ő nem lesz gátja hazánk örömének. Nem kell azt elküldeni az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.
Ha valakinek esetleg voltak kétségei, hogy ezt meg meri tenni, tévedett. Áder János köztársasági elnökként egy nagy tévedés. Nincs egyedül ezzel, hiszen Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek szárad a lelkén a nagy kezdeményezés és gaztett: elvették az akadémiai kutatóhálózatot, szemben az akadémikusok akaratával és Palkovics korábbi ígéretével.
És ha már megszületett ez torz agyszülemény, egyet is értett vele Áder, hiszen azért ül ő a Budavári Palotában, hogy ráérő idejében néha bólogasson a Fidesznek és Orbánnak. Ez a kötelessége. Nix gondolkodás, nix normális fej, járjon a keze, aztán ennyi. Büszke lehet magára Orbán és Áder közjogi méltóság, hogy Széchenyi örökségét, a nemzet szimbólumát kényük-kedvük szerint megcsonkolták...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.