2019. július 10., szerda

FERENC PÁPA KRISZTUSI TANOKKAL CÁFOLJA ORBÁN HAMIS KERESZTÉNYSÉGÉT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.07.08.


A katolikus egyházfő korábban is kiállt a menekültek, sőt a szenvedő bevándorlók (migránsok) mellett, de a legutóbb bevándorlók és emberi jogi aktivisták részvételével tartott miséjén fogalmazta meg talán legtisztábban a krisztusi felfogást a menekültekkel és a bevándorlókkal szemben. Ferenc pápa azt mondta, hogy “A migránsok mindenekelőtt emberi lények, emberek”. S mint ilyenek Isten teremtményei, sőt a képmásai, akikben Istent gyalázzák azok, akik őket gyalázzák. Az Isten Fia meghalt ezekért az emberekért, és a keresztények kötelességévé tette a megsegítésüket.

Ferenc pápa helyesen mutatott rá arra, hogy a menekültek és a bevándorlók nem társadalmi és migrációs kérdések tárgyai, hanem szenvedő emberek, akiknek kötelesség segíteni. Érzékletesen és pontosan írta le azok helyzetét, akik rászorulnak a segítségre: “Ők azok a kizsákmányolt és elhagyott emberek, akik a sivatagban haldokolnak, akiket megkínoznak, akikkel rosszul bánnak, és akiket megerőszakolnak a börtöntáborokban, ők azok, akik szembeszállnak a dühöngő tenger hullámaival, és ők azok, akiket magukra hagynak az ideiglenesnek nevezett fogadótáborokban”.

Akik pedig a migrációt választják, nem jó dolgukban és nem kalandvágyból teszik, hanem mindent feladva, utolsó esélyként vágnak az ismeretlennek, ahol a keresztény nevet használó országok megvetésével, gyűlöletével, elutasításával és visszaéléseivel találkoznak. Ez a keresztények és a kereszténység próbája. Nem keresztény humanisták sokszor keresztényibb módon viselkednek, mint akik kereszténynek nevezik magukat. Jézus Krisztus nem így viszonyult hozzájuk, amikor ők is nyomorult bűnösök voltak, és a bűneikben éppen olyan nyomorultak, mint a fizikailag is szenvedők.

Az egész Biblia a jövevények szeretetét, befogadását és megsegítését írja elő. Isten szereti az árvákat, az özvegyeket, a szegényeket, a betegeket és a jövevényeket, s elvárja, hogy akik őt ismerik, hasonlóan forduljanak rászoruló embertársaik felé. Ne saját jólétüket tartsák szem előtt, mert az semmit nem ér, gyűjtsenek inkább mennyei kincseket. Azok a keresztények, akik összeesküvéselméleteket terjesztenek a menekültkrízisnek “álcázott” iszlám hódításról, csak a vagyonukat, a kényelmüket, a jólétüket féltik, mert nem akarják megosztani a rászorulókkal. Ebben is élen járnak azok az egyházi vezetők, akik magukat hízlalva meggazdagodtak, és evilág szeretete megvakította a szemeiket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.