2019. július 24., szerda

HOGYHA A FŐÚRI TÁRSASÁG MEGÉL PACALZABÁLÁSBÓL, SZOTYOLAKÖPKÖDÉSBŐL ÉS LOPÁSBÓL, AZ ALATTVALÓK SE AKARJANAK OKOSODNI

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2019.07.24.


Végre megérkeztünk, helyünkön vagyunk. Még néhány fazonigazítás, aztán már erőlködni sem kell, hogy úgy fessen az ország, mintha Európához tartoznánk. Mi vagyunk a szándékosan elveszített civilizáció. Már persze, ha valaha is volt mit elveszíteni.

Mostantól, miután sikerült bedarálni a Magyar Tudományos Akadémiát (is), tényleg nem kell már úgy tenni sem, mintha ez nem egy nyíltszíni diliház lenne, önjáró birodalmi lépegetővel megspékelve. A fociakadémiák sokkal több pénzt kapnak, mint a frissen államosított kutatói hálózat. Konkrétan háromszor annyiból rúghatják a falábúak a bőrt a fűtött gyepen, mint amennyit tudományra szán a kretének kormánya. Sőt, jóval többet kapnak Orbán Viktor elvetélt gyerekkorának hősei, mert a kutatók például nem kapnak taót, ezek meg de. Focizzanak szépen, ügyesen. Nem baj, hogy a tudományos élet elsorvad, itt amúgy sincs rá igény. Semmi másra sincs, amihez az ember általában az agyát használja. A kormány úgy van ezzel, hogyha a főúri társaság megél pacalzabálásból, szotyolaköpködésből és lopásból, az alattvalók se akarjanak okosodni. Meg lopni se, az csak a NER felkent lovagjainak jár, a póroknak nem. Vagy a proliknak, ahogy a földbuta, előgerinchúros propagandisták titulálják azokat, akiknek azért fel szokott tűnni, hogy lopnak ezek, mint a kurvaélet.

Szóval a kutatóhálózat nem nagyon kap pénzt, de semmi gond, majd jön az erre szánt uniós támogatás. Azt is el lehet lopni, nyugi, el is fogják. Miközben mi összeadjuk a pénzt arra, hogy az éberkómás gyerekét gondozó anyát mégse dobják ki az utcára, a keresztül-kasul keresztény magyar kormány magyar minisztériuma azt sem tudta megoldani, hogy a leszakadt kezű édesanya – őt mostanában lakoltatják ki a gyerekével – visszakaphassa a nyomorult húszezer! forintos rokkanttámogatást. Amit elvettek tőle, merthogy egy kézzel is remekül lehet dolgozni, nem jár neki a támogatás. Amúgy tényleg lehet egy kézzel is dolgozni, sőt, kurvasokat keresni. Ha miniszterelnöki különmegbízott, vagy mi a franc az ember. És Szili Katalinnak hívják. De aki a két keze munkájából élt eddig, az az egy keze munkájából nem fog tudni megélni. De sajnos nincs rá kibaszott húszezer forint a költségvetésben. Meg a 24 órás gondozást igénylő családtagot ápolók százezer forintjára sincs pénz.

Szerencsére kikötőépítésre van 42 milliárdocska, azt valahogy összespórolta a kormány. Mert tengeri nagyhatalom leszünk, az kurvaélet. Már csak az hiányzott a boldogságunkhoz, semmi más. A templomok már faszán fel vannak újítva, a papok szépen gömbölyödnek és hálából minden csinnadrattásan átadott földutat és madárfészket megszentelnek, a külhoni magyarok kapják a magyarországi adófizetők pénzét nagykanállal, stadionokkal jól állunk, Vidnyánszky is meg tudja tölteni a színházát ingyenjegyesekkel, a Balatont már zsebrevágta a pereputty, kell valami kis változatosság. Például egy tengeri kikötő 42 milliárdért – nyugi, ez most ennyi, hamarosan a többszöröse lesz -, megmég vizes vébét is fogunk rendezni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.