2019. július 18., csütörtök

ÍGY LETT NYERESÉGESEBB AZ ORBÁN-BÁNYA, MINT BÁRMELYIK KOMOLY VERSENYTÁRSA

444.HU
Szerző: PETHŐ ANDRÁS, ZÖLDI BLANKA
2019.07.18.


Tavaly felért a csúcsra Orbán Viktor apjának bányacége.

A Dolomit Kft. ugyan már évek óta a piac egyik legjobban teljesítő vállalkozása, de 2018-ban lényegében a teljes konkurenciát lekörözte egy fontos tekintetben: a piacvezető bányacégek közül az Orbán apjának többségi tulajdonában álló társaság érte el a legmagasabb árbevétel arányos nyereségrátát.

Ez a nyereségráta (más néven profitráta) azt mutatja meg, hogy a céghez befolyó pénzből mennyi marad a tulajdonosoknál.

A Dolomit Kft. – amelyről korábban kiderítettük, hogy több állami projekt résztvevője volt az elmúlt években - 2018-ban 4,6 milliárd forintos árbevétel mellett 1,9 milliárd forintos profitot termelt. Ez 41,3 százalékos profitrátát jelent, ami nemcsak a cég történetében, hanem a teljes piacon kiemelkedő – több mint duplája a tavalyi 18,8 százalékos piaci átlagnak.

Az elemzésünk során a Dolomit Kft. teljesítményét azokkal a vállalatokkal hasonlítottuk össze, amelyek főtevékenységükként ugyanazt a szakágazatot jelölik meg, mint az Orbán-cég (kőfejtés, gipsz, kréta bányászata). Jelenleg 65 ilyen cég működik a piacon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.