2019. július 23., kedd

KÉT NAGY CSATA VÁR ORBÁNRA ÉS VON DER LEYENRE

24.HU
Szerző: KERNER ZSOLT
2019.07.23.


Ursula von der Leyent a múlt héten szoros eredménnyel megválasztották az Európai Bizottság élére. Már a jelölése konfliktusos volt, mert az európai kormányfők elvetették azokat a csúcsjelölteket, akikkel a pártok kampányoltak az EP-választás előtt, és a semmiből vették elő Angela Merkel egyik legrégebbi szövetségesét, Németország védelmi miniszterét.

A konfliktus súlyát jelzi, hogy felhatalmazása alapján Ursula von der Leyen lesz minden idők leggyengébb bizottsági elnöke, hiszen csak kilenc szavazat választotta el a bukástól az Európai Parlamentben. Még fontosabb lehet, hogy kiktől jöttek azok a szavazatok, amelyekkel von der Leyen megszerezte a többséget.

A szavazás titkos volt, így csak azt tudjuk, kik vallották be előre, hogy támogatják, ráadásul feltételeznünk kell, hogy igazat mondanak. Eszerint az Európai Néppárt és a liberálisok frakciója szinte egyöntetűen támogatta, de a szocialisták megosztottak voltak, csak a fél frakció állt ki mögötte, a zöldek pedig elutasították. Az, hogy meglett a szükséges számú szavazat, leginkább három, a szélsőjobboldalra sorolt, de három különböző frakcióban ülő csoportnak köszönhető: az olasz belügyminiszter Matteo Salvini Ligájának, a lengyel kormánypártnak és a Fidesznek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.