2019. július 12., péntek

KOCSIS MÁTÉ – IRÁNY A NYÍLT DIKTATÚRA

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.07.12.


„A kommunizmus“ saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat – ezt még 2006-ban mondta Orbán Viktor Strasbourgban, az Európa Parlament néppárti tanácskozásán, egyszersmind sürgetve, hogy vonják meg a Gyurcsány-kormánytól a mintegy ezer milliárdos uniós támogatást. Utóbb a Fidesz ugyan közleményt adott ki, amelyben azt állította, hogy Orbán szavait félreértették, félremagyarázzák, mindez inkább csak mentegetőzésnek tűnt.

A történet, amely ugye immár tizenhárom esztendős, csak azért jutott most eszembe, mert a magyar kormánypárt képviselői lelkesen hazaárulózzák azokat a képviselőket, akik nem szavazták meg a Fidesz funkcióba jelölt politikusait az EU-ban. Kocsis Máté azonban nem elégedett meg ennyivel, a hazaárulót már túl gyenge jelzőnek találta, meg is fenyegette a Demokratikus Koalíciót azzal, hogy a magyar parlamentben fognak visszavágni, megfosztják bizottsági tisztségeitől Varju Lászlót és Vadai Ágnest.

Mielőtt gyorsan elítélnénk a Fidesz frakcióvezetőjét, annyit érdemes rögzíteni: tényleg nem könnyű eldönteni, hogy erkölcsileg igazolható-e, ha a magyar a magyart nem támogatja külföldön. Szívesen hajlanék arra, hogy ez bizony nem szép dolog, de ezen a logikán újra csak oda jutunk, hogy a Fidesz néppárti felfüggesztését sem lett volna szabad elfogadni, miközben ennek pontosan az ellenkezőjét írtuk, amikor ez aktuális volt. Szóval a kérdés az, hogy melyik a fontosabb: a jogállamiság megőrzésére való törekvés, vagy a honfitársi szolidaritás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.