2019. július 11., csütörtök

LÉKET KAPOTT A FŐVÁROSI LAKÁSPIAC? - NEM BIZTOS, HOGY HAT MAJD A MEGEMELT CSOK-HITEL

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.07.11.


Szabályosan leállt a lakáspiac – állítja az egyik ingatlanközvetítő. Elemzésük egyelőre néhány budapesti kerületről szól, de más megállapításokkal és figyelmeztetésekkel is egybecseng. Úgy tűnik, a befektetők elpártolása gyors és drasztikus változásokat is hozhat.

Az ingatlanpiacnak is betehet a nemzeti kötvény – írtuk meg korábban. Piaci szereplők véleménye szerint ugyanis a megemelkedett lakásárszint következtében a fővárosban lakáskiadással elérhető hozam négy százalékra szűkült. Így az olyan új kedvező hozamot biztosító megtakarítási konstrukciók, mint a Nemzeti Kötvény (Magyar Állampapír Plusz) érdemi megtakarításokat szívhatnak el az ingatlanpiacról. (A Magyar Állampapír Plusz átlagkamata 5 évre 4,95 százalék lesz. Erről részletesen itt írtunk.) Úgy néz ki, mindez a gyakorlatban valóra is vált.

Az Alapblogon már a hónap elején az ingatlanbefektetések alkonyáról írtak. A tehetősebbeket kiszolgálók a cikk szerint gyakran találkoznak olyan esettel, amikor épp ki kellett utalniuk valamilyen lakás vételár részletet. Ez mindig jó alkalmat adott az ügyfelekkel való beszélgetésre és tájékozódásra a témában. Azóta azonban, hogy a magyar állam bejelentette a megemelt kamatú lakossági állampapírok kibocsátását, illetve azok kamatadójának eltörlését (2019. március végén és április elején), egyetlen ügyfelük sem jelzett lakásvásárlási szándékot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.