2019. július 4., csütörtök

LELASSULT A MAGÁNKLINIKÁK NÖVEKEDÉSE

G7
Szerző: TORONTÁLI ZOLTÁN
2019.07.04.


Nemrég részletesen írtunk arról, hogy 2017-ben (is) kifejezetten gyors ütemben nőtt a magánegészségügyi szolgáltatások piaca Magyarországon, mert a bővülést több alapvető tényező is folyamatosan táplálja. Egyrészt nő a lakosságnál lévő elkölthető pénz mennyisége, az állami egészségügyről szinte naponta derül ki egy-egy elborzasztó adat vagy vizuális elem, a népességen belül egyre több az időskorú, vagyis a potenciális páciens, a 30 év alatti fiatalok körében pedig szerencsére áttört a megelőzés fontossága, így ők is hajlandók költeni például a szűrővizsgálatokra.

Mindez azt eredményezte, hogy 2017-ben a 14 vezető hazai magánegészségügyi szolgáltató összességében 15 százalék feletti bevételnövekedést produkált, elérve az 50 milliárd forintos határt. A piac teljes méretét ugyanakkor nagyon nehéz pontosabban becsülni, mert a kérdéses 14 cégnél csak a teljes bevétel körülbelül 15 százaléka lehet, a “maradék” 85 százalékon pedig többezer kisebb magánorvosi praxis osztozhat, márpedig azok adatait szinte lehetetlen összegereblyézni.

A szakmai konszenzus szerint mindenesetre a piacméret 2017 végén körülbelül 300 milliárd forint lehetett, és elég gyors ütemben nőtt. Ehhez képest kissé váratlan, amit most a 2018-as adatok mutatnak.

A top14 cég közül kettő (a Medicover és a Dr. Rose) éves beszámolóját ugyan nem találtuk meg az Igazságügyi Minisztérium adatbázisában (vagy nem adták még le egy hónappal a határidő után, vagy nem jelent meg a rendszerben), a nélkülük összeállított top12-ből azonban az olvasható ki, hogy

2018-ban a növekedés üteme a felére esett vissza...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.