2019. július 6., szombat

„MINTHA VALAKIT BASEBALLÜTŐVEL FEJBE VÁGNÁNAK” – HORN GYÖRGY AZ ÚJ OKTATÁSI JAVASLATRÓL

24.HU
Szerző: KOVÁCS MÁRTA
2019.07.05.


Derült égből villámcsapásként ért minket is a hír, olyan volt, mintha valakit baseballütővel fejbe vágnának

– mondta Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője a 24.hu-nak az oktatásban készülő újabb változások kapcsán.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Országgyűlés kedden az utolsó pillanatban elhalasztotta a köznevelési törvény módosítására vonatkozó kormányzati törvényjavaslat zárószavazását. A halasztást Semjén Zsolt, a törvényjavaslat benyújtója nem kívánta indokolni.

A törvénymódosítási javaslat számos olyan elemet tartalmaz, amely tiltakozást váltott ki a civil és szakmai körökben egyaránt. A törvénymódosítás megszüntetné a magántanulói státuszt, a rugalmas iskolakezdést, illetve az igazgatói kinevezések előtt eltörölné a tantestület véleményezési jogát.

A kormányzat részéről az intézkedések közül többre is megszületett a „megnyugtató“ magyarázat:

- A magántanulói státusz eltörlésével kapcsolatban Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy ezt a lehetőséget rendkívül eltérő módon, gyakran visszaélésszerűen alkalmazzák, így az intézkedésre azért lenne szükség, hogy a tanulási vagy magatartási nehézségekkel küzdő diákok ne szoruljanak ki a közoktatásból.
- A rugalmas iskolakezdés eltörlésével kapcsolatban a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szólalt meg. Horváth Péter szerint a gyerekek 95 százaléka már háromévesen elkezdi az óvodát, az eddiginél több idő jut az iskolai felkészülésre, így kevésbé okozhat gondot a hatéveseknek az átállás.

Az eddig említett intézkedések már önmagukban is nagy visszhangot keltettek az iskolákban, ám a szavazás előtt alig néhány nappal újabb fejezettel bővült a tervezet, ami az alternatív iskolák működését célozza. A benyújtott módosítás olyan változásokat vár el az alternatív iskoláktól, amik nemcsak alapelveikkel ellentétesek, de az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete szerint több ponton teljesen indokolatlanok is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése