2019. július 23., kedd

NINCS KÉTSÉG: TÉNYLEG APRÓPÉNZÉRT GÜRIZIK A MAGYAR

MFOR
Szerző: SZÉKELY SAROLTA
2019.07.22.


Ugyanannyi ledolgozott munkaórára több átlagos bér jutott tavaly, mint 2017-ben - összegezhetnénk a nemrégiben megjelent friss statisztikák tanulságait. A helyzet azonban egyáltalán nem annyira kedvező, mint amilyennek elsőre tűnik.

A legfrissebb adatok szerint 2018-ban egy magyar alkalmazott 1741 munkaórát dolgozott - derül ki az OECD most közzétett adataiból. A szervezet 2017-re is ezzel megegyező ledolgozott óraszámot regisztrált hazánk esetében. A 2000-es évektől kezdődően egyébként lassú ütemben, de folyamatosan csökken az az idő, amennyit munkával töltenek el a dolgozók idehaza. Akkor még bőven az évi 2000 órát is meghaladta ez az idő, az elmúlt néhány évben pedig némiképp még gyorsabb ütemben is csökkent a ledolgozott órák száma. 2010-hez képest majdnem 36 órával - vagyis 4,5 munkanappal kevesebbet dolgozunk.

Hiába stagnált azonban a ledolgozott munkaórák száma Magyarországon tavaly, az OECD rangsorában kedvezőtlenebb helyre csúszott az ország. Míg 2017-ben még a középmezőnyben szerepeltünk, és a 17. legtöbb munkával töltött idő volt ez a mennyiség, addig tavaly már a 14. legmagasabb adat volt a magyar.

A legtöbbet egyébként továbbra is Mexikóban, Costa Ricán és Koreában dolgoznak az alkalmazottak, sorrendben 2148, 2121 és 2005 órát évente, ugyanakkor mindhárom ország esetében előző évhez képest csökkenés mutatkozott. A rangsor másik végén sem volt helycsere előző évhez képest: a legkevesebbet a németek, a dánok és a norvégok dolgozták tavaly, sorrendben 1363, 1392 és 1416 órát. A meglehetősen alacsony óraszám hátterében áll, hogy a nyugat-európai országokban gyakoriak a részmunkaidős álláslehetőségek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.