2019. július 4., csütörtök

ÖTMILLIÁRDOS ÉPÜLETET KAPOTT AZ ORBÁN KEDVÉÉRT ELKÖLTÖZTETETT TÁNCSZÍNHÁZ, FÖLDÖNFUTÓ LESZ MIATTA

24.HU
Szerző: SPIRK JÓZSEF
2019.07.04.


Újabb csapás érte az egykori karmelita kolostort elfoglaló Orbán Viktor miatt elköltöztetett Nemzeti Táncszínházat. Az intézmény kapott ugyan egy milliárdokból megépített központot a Millenáris Parkban, de az épülethez nem járt tulajdonjog. Ezért most több száz millió forintos bérleti díjat kell fizetnie a Miniszterelnökséghez tartozó Millenáris Kht.-nek, ami nagyjából el is viszi az Emmi költségvetéséből kapott éves működési keretét.

Februárban, amikor Áder János köztársasági elnök jelenlétében a Millenáris Parkban átadták a Nemzeti Táncszínház új épületét, mindenki azzal volt elfoglalva, hogy hosszú idő után végre megint állandó fedél van a táncművészek feje felett. A színház igazgatója, Ertl Péter mérföldkőnek minősítette az eseményt a magyar táncművészet történetében.

Néhány nappal később azonban a szakma képviselői számára kiderült, hogy korai volt az öröm, és egyáltalán nem olyan rózsás a helyzet, mint ahogy az az 5 milliárd forintból átépített és ultramodern technikával felszerelt épület kapunyitásakor tűnt. A táncosok még be sem költöztek, amikor a Millenáris Kft. váratlanul akkora bérletidíj-követeléssel állt elő, ami teljesen padlóra küldte volna a táncszínházat.

A Nemzeti Táncszínháznak 2014-ben kellett kiköltöznie a budai Várból, mivel az egykori karmelita kolostort át kellett adnia Orbán Viktornak és a miniszterelnök stábjának. Az intézmény vezetősége a sajtóból értesült a döntésről, és arról, hogy három hónap alatt kell kiüríteniük a színházat. Az akkori ígéretek szerint a Nemzeti Táncszínháznak már a 2015/2016-os évadot a Millenáris Parkban, a táncintézményi funkciókkal átépített egykori Ganz-csarnokban kellett volna elkezdenie. A megvalósítás azonban csúszott, ezért évekig ideiglenes helyszíneken működtek.

A Millenáris Teátrum építése végül 2019-re fejeződött be, de a jogi háttér kidolgozása elmaradt. A fényűző épület ugyanis a Miniszterelnökséghez tartozó Millenáris Kft. ingatlanán áll, az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó táncszínház pedig semmilyen tulajdonosi jogosítványt nem kapott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.