2019. július 5., péntek

SZABAD SZEMMEL – MACRON LETT A GYŐZTES, MIUTÁN ORBÁNON KERESZTÜL SZÖVETSÉGRE LÉPETT A BERLINI POLITIKA NACIONALISTA BÍRÁLÓIVAL - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.07.05.



Bild Zeitung 

Az Európai Néppárt felsült bizottsági elnökjelöltje igen kemény szavakkal számolt le Macronnal és Orbánnal. Úgy fogalmazott, hogy a tengely, vagyis a két politikus bizalmas egyeztetéseken, illetve éjszakai üléseken érvényesíteni tudta álláspontját és kilőtte a csúcsjelölti rendszert. Weber hozzátette, hogy ez nem az az Európa, amelyet ő akar, és a maga részéről a jövőben is az EU demokratizálásáért kíván harcolni. Mert azt nem várta, hogy a francia, illetve a magyar vezető egyszerűen lesöpri az asztalról az EP-választás eredményét. Amit Macron felhozott ellene, az képtelenség. Orbán pedig megbosszulta, amiért Weber kijelentette, hogy elfogadhatatlan az alapjogok korlátozása Magyarországon. A német vezető azonban a történtektől függetlenül kitart utóbbi véleménye mellett, mert ragaszkodik az értékeihez és azokat még a karrierje érdekében sem adja fel. A Néppárt frakcióvezetője igen csalódottnak érzi magát, ráadásul a francia államfő soha nem közölte vele, hogy nem támogatja. Csak most került elő a kifogás, hogy nincs kormányzati tapasztalata. Weber ugyanakkor teljesen alkalmasnak tartja von der Leyent a tisztségre, így mellé áll.

Magyar és francia illetékesek nyilvánosságra hozták, hogy hétfőn, az uniós csúcs margóján leült egymással tárgyalni az EU-párti, liberális Macron, illetve a tekintélyelvű irányvonal miatt gyakran bírált Orbán, és abban állapodtak meg, hogy felajánlják Merkelnek: a Bizottság élére kerüljön német politikus, az EKB-t pedig irányítsa egy francia. Az államfő semmiképpen sem akart belemenni abba, hogy a Központi Bank a jövőben német kezekben legyen. Ez azután így is történt, ami a kancellár csökkenő befolyásáról árulkodik. Hiszen csupán vigaszdíjat jelentett számára von der Leyen jelölése. Az igazi győztes Macron lett, miután Orbánon keresztül szövetségre lépett a berlini politika nacionalista bírálóival. Egy német szakértő azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy ha Merkel lelép a színről, akkor vele együtt távozik az EU-ból a pragmatizmus, mert a végén most is ő ütötte nyélbe a megállapodást, nem engedett semmilyen ideológiai vagy politikai szempontnak.
Die Presse 

Ha bárkinek kétsége volt, hogy a Fideszt rehabilitálták, akkor Járóka Lívia alelnöki megbízatása után egyáltalán ne legyen. A magyar kormánypárt képviselői a Néppárt nevében simán pályázhattak a legkülönfélébb magas posztokra, sőt be is futottak, hála a frakció támogatásának. Pedig a felfüggesztéskor még egészen másról volt szó. Daul pártelnök például kijelentette, hogy az EPP értékekre épül, és nem lehet szó kompromisszumról a demokrácia, a jogállamiság, a sajtó- és a tanszabadság esetében. Hogy akkor ennek mennyiben felel meg Járóka jelölése, arról egy szóvivő úgy nyilatkozott, hogy a parlamenti csoport esetében nem lehet egyetlen tagpárt jogait sem felfüggeszteni. Azon kívül a magyar politikus szükségmegoldás, azért volt rá szükség, nehogy valamelyik jobboldali populista kaparintsa meg a tisztséget. Ismét alelnök lett az osztrák konzervatívok képviseletében Othmar Karas, aki tovább akar küzdeni a liberális demokráciáért, miután azt veszély fenyegeti a tekintélyelvűség új formái miatt. A teendőket mindjárt meg is vitathatja a parlament elnökségében Járókával...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése