2019. július 19., péntek

ÚJABB TITOK: LEZÁRTA A ZÁNKAI KIKÖTŐT A HAJÓSOK ELŐL AZ ERZSÉBET-ALAPÍTVÁNY

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: SZABÓ ZSOLT LÁSZLÓ
2019.07.19.


Lapunk múlt heti számában írtuk meg, hogy miközben az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány milliárdokat kapott a gyermekek fonyódligeti üdültetésére, egyetlen gyerek sem nyaral a táborban. Nem ez azonban az egyetlen titok a hátrányos helyzetű gyermekek üdültetésére létrehozott Fidesz-közeli alapítvány körül.

Az Erzsébet-alapítvány ugyanis lezárta a zánkai kikötőt, amelyet – a zánkai és fonyódligeti táborhoz hasonlóan – ingyen kapott meg az államtól. A korábban telt házzal működő, évente több tízmillió forintos bevételt termelő kikötő mólóján most tábla int mindenkit: „A kikötőben vendéghajót nem fogadunk” – derült ki látogatásunkkor. Mivel a tábort annak ellenére sem lehet megközelíteni, hogy oda közút vezet, sőt saját vasútállomása van – és a MÁV is értékesít oda jegyeket –, a víz felől néztük meg a kikötőt.

Az öböl hétfő délután narancsszínű mentőmellényektől volt színes és ütemes dobszótól hangos: a gyerekek első sárkányhajós edzéseiket tartották. A csoportok négy hajóban váltották egymást. Miután a táborozók beeveztek, a kikötő úgy festett, mint egy hatalmas, kitátott üres száj. Csak a távolban sejlett fel az alapítvány tulajdonában álló két hajó, a „Zánka” és a „Szent Imre” (korábban „Tátika”), illetve egy motorcsónak. A vízirendőrök hajóján kívül más jármű itt nem szokott mozogni, ottjártunkkor is csak ők tértek be a néhány éve még telített hajópihenőbe. Ha valaki mégis beevez – mint a közelmúltban megesett –, hosszas perlekedésre számíthat a biztonságiakkal és a vízirendőrökkel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.