2019. július 2., kedd

VALAMIÉRT ELKEZDIK MAJD UTÁLNI …

KLUBRÁDIÓ
Szerző: RÓZSA PÉTER / KLUBRÁDIÓ
2019.07.01.


Orbán Viktor rendszerével párhuzamba állított XVI. századi történetet elevenített fel jegyzetében Rózsa Péter. A társadalom innovatív, kulturális, szellemi körei egyre bénultabbak, a folyamatosan kiüresedő oktatás pedig már nem termeli ki a nagyobb szabadságot kívánó főket. A több mint ötszáz éves recept tehát bevált, ámbár a folytatás is ebből következik – írja.

Somerset Maugham a Machiavelliről szóló regényében írja: az emberek megbocsátják a politikai szabadság elvesztését, ha a magánéleti szabadságuk megmarad. Vagyis ha a feleségeiket és a magántulajdonukat nem veszélyezteti semmi, akkor a politikai hatalom nem érdekli őket.

Hát éppen itt tartunk – pedig ezt a bölcsességet – vagyis gyalázatos gondolatot – a XVI. század elején fogalmazta meg a gőgös, nagyképű és kegyetlen imolai uralkodó, aki egész Itáliát be akarta kebelezni. Cesare Borgia azt vallotta, ráteszi a kezét minden intézményre, minden szervezetre, katonáit ugyan a városon kívül állomásoztatta, vagyis tartotta készenlétben de a polgárok jöhettek-mehettek, vállalkozhattak, szabadon szórakozhattak és a feleségeik mellett a csábnőket is kergethették, vagyis nyugalom , rend és viszonylagos jólét uralkodott.

És ez utóbbi a lényeg, az uralkodás. És éppen ez a mai NER és uralkodójának is az ars poeticája. Központosítja a közoktatást, elsorvasztja az egyetemeket, kisajátítja a szakképzést, feldarabolja és pórázon tartja a szellemi műhelyeket, szétveri a kulturális infrastruktúrát – sorolhatnám, de egy közös van mindben: helyettük nem épít fel újat, mást, csak hagyja vegetálni a maradványokat.

Csapatait – a TEK-re, a Katasztrófavédelemre és a különféle rendészeti alakulatokra gondolok – egyelőre készenlétben tartja, tétlenségüket pedig migránsok nélküli kerítések védelmével, balesetek helyszíni biztosításával időnként kéménysepréssel vagy hulladékgyűjtéssel írja felül. Van nyugalom, pici béremelkedés, pici adókedvezmény, időnként meglepően gáláns családtámogatás, valóban imponáló hitelek, fesztivál, utcabál, avató, turizmus, és sör, bor, pálinka...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.