2019. augusztus 22., csütörtök

A MAGYAROK KÖZÖNYÖSEN NÉZIK, HOGY HONFITÁRSAIK AZ UTCÁRA KERÜLNEK

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.08.22.


Senkit nem hagyunk az út szélén – ezt üzente Orbán Viktor évekkel ezelőtt nagy ováció közepette a devizahiteleseknek. Többen már akkor is hitetlenkedve fogadták a miniszterelnöki bejelentést, és azzal viccelődtek, hogy tényleg nem hagynak senkit az út szélén, hanem mindenkit belelöknek a szakadékba. Nos, a vicc részben valóra vált: ma egy átlagos napon 15 ember kerül az utcára, és még ebben az évben ezrekre vár kilakoltatás.

Tudjuk, hogy semmi sem fekete, vagy fehér. A rengeteg, önhibáján kívül bajba került ember mellett olyanok is vannak, akik maguknak köszönhetik, hogy bajba kerültek. Felelőtlenek voltak, hanyagok, vagy éppen hiszékenyek. És azt is tudjuk, hogy egy ország csak a jogszabályok alapján működhet. Ahol nincs mindenkire egyformán vonatkozó törvény, vagy van, de nem érvényesítik, abban az országban káosz uralkodik és előbb, vagy utóbb megy a levesbe.

Mégis: megdöbbentő a társadalom közönye, amellyel tudomásul vesszük, hogy embertársaink egy részének, akik idáig laktak valahol, a jövőben nem lesz fedél a fejük fölött. Gyerekek, mozgásukban korlátozottak, idősek, betegek. Néhányan bizonyára tudnak majd újat kezdeni a maguk mögött hagyott élet helyett, másoknak nem lesz ilyen szerencséjük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.