2019. augusztus 18., vasárnap

KARAFIÁTH: BŰN HITLERT CUKIVÁ TENNI

24.HU
Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2019.08.17.


...Átformálni, bagatellizálni, cukivá tenni Hitlert: bűn.
Így is ott tartunk már, hogy a fiatalok ásítozni kezdenek, ha a holokausztról van szó, azt érzik, a téma uncsi, lapozzunk. És pontosan tudjuk, mivel jár a kicsinyítéssel összekapcsolt feledés. Soha nem ismétlődhet meg, ami akkor történt – hallottuk ezerszer, én ebben nőttem fel. Aztán mit látunk? Soha ilyen erős nem volt a gyűlölet világszerte. Míg a háború utáni évtizedekben olykor a feldolgozás eszköze lehetett a Führer ábrázolása (egy-egy alkotás kapcsán talán azok is képesek voltak beszélni a fájdalmakról, veszteségekről, akik addig magukba fordulva hallgattak), ma már puszta üzlet.

Ijesztő, hogy diktátorokat szerepeltetve már nem is a botrány robbanása (ami azt jelentené, hogy van még ellenállás az ízléstelenséggel szemben) a hír, hanem az, az alkotó mennyit kaszál vele. Csoda, hogy 2017-ben a Mein Kampf újra a német bestsellerlisták élére került?! Nekem már Becstelen brigantyk is sok volt, egy olyan gondolatjáték, amit egyáltalán nem tartok játékosnak. Innen egyenes út vezetett a Rammstein durva klipjéhez, amelyben haláltáborokban jelennek meg a zenekartagok. És sokszor már a közvélemény ingerküszöbét is csak percekre érik el ezek a botrányosan ízléstelen darabok.

Lassan meghal az utolsó túlélő is, mind inkább eltávolodunk azoktól a borzalmaktól, amik alapvetően formálták át a háború utáni életet. Hogyan tudatosuljon így a felnövekvő generációkban, hogy mire kell figyelniük, miért fontos emberségesnek és nyitottnak maradniuk? A pszichológusok szerint amit sokat látunk, azt először megszokjuk, aztán a megszokás elfogadássá szelídül.

A mindenhonnan előbukkanó esetlen kis bajszos így tényleg már szinte barátunknak tűnik. Életünk része lesz, akárcsak a kirekesztés.


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.