2019. augusztus 25., vasárnap

KILÓRA MEGVETT VÁLASZTÓI TÖMEGEK

BLOGGERBOB
Szerző: Blogger BOB
2019.08.24.


Minden alkalommal, amikor megkapom a gázszámlát, kényszeres röhögőgörcsöt kapok.

Volna okom persze a sírásra is, de annyira abszurd ez az egész történet, hogy a röhögés mindig felülkerekedik. Azt látom, hogy hónapról hónapra masszívan hízik az az összeg, amelyet a rezsidíj csökkentésének eredményeképpen 2013. január 1-e óta megtakarítottam. Édesanyám mindig korholt, s korhol ma is, ha felelőtlenül bánok a pénzzel. A rezsicsökkentéssel összefüggő takarékoskodással kapcsolatban azonban még neki sem lehet egyetlen szava sem. Jó háromnegyed milliónál járok.

Igaz, ez a tekintélyes összeg egyáltalán nem az én pénzügyi fegyelmemnek köszönhető. Egyrészt én mindettől függetlenül az általa helyesnek vélt mérték fölött költök étteremre, üzemanyagra, öltözködésre, utazásra stb., stb., stb. Másrészt viszont a fent megnevezett megtakarítás kizárólag azért nem megy el másra, mert el sem jut hozzám. Igazából nehezen is követhető, hogy mit jelentenek ezek a havonta megjelenő és minden alkalommal növekvő tételek. Az „Ön megtakarítása”. Olyan jó olvasni. Ízlelgetem a szavakat a számban. Lágyak, hűvösek, kifejezetten jóízűek.

Bizony kérem, nekem van megtakarításom és nem is kevés. Ki tudja, lett volna talán jobb helye is, de az is lehet, hogy lazán elherdáltam volna. Amíg azonban „csak” írva van, nem kapok érte se kenyeret, se sört, se benzint, s színházra sem költhetem. Próbálnám csak egyszer is megkérdezni a pénztárost, a pincért, a szállodai recepcióst, hogy fizethetek-e a rezsicsökkentést követően összegyűlt megtakarításomból? Az ötlet pedig szerintem annyira nem is őrült felvetés. Miért is ne lehetne nekem a rezsicsökkentésből származó megtakarításaimat tartalmazó számlám?

Elvégre azt a pénzt, amelyet szociálisan hihetetlenül érzékeny kormányunk, amely még időszakos kilakoltatási tilalmakat is elrendel, sőt, annyira érzékeny, hogy a multimilliomos választópolgárok csemetéit is támogatja ingyen tankönyvekkel és térítésmentes étkeztetéssel, szóval ez a kormány azt a pénzt, amely lehetővé teszi a rezsicsökkentéshez hasonló jófej intézkedéseket, előzetesen mindig beszedi tőlem, tőlünk, meg a munkáltatóktól és egyéb helyekről. Vagyis azt, amit elenged az energiahordozó általa kalkulált árából, azt előzetesen befizetteti velem, velünk. De nem, nem adja aztán vissza, csupán az általa kalkulált árnak csak egy részét fizetteti be. Közben döngeti a mellét, mint egy szürkehátú hegyigorilla, hogy mennyivel jobban élünk az intézkedéseinek köszönhetően.

Van itt persze egy varázsszó. A kormány által kalkulált ár. Csak a jó ég tudja, meg a szakértők, hogy miképp számol egy kormány. Úgy tűnik azonban, ennek a kalkulációnak az égvilágon semmi köze nincs a valós piaci árfolyamokhoz. Pletser Tamás, az Erste olaj és gázipari szakértője nyilatkozta a napokban a Népszavának, hogy a 2014-es rezsicsökkentéssel rögzített díjaknak köszönhetően a hazai fogyasztók jelentősen többet fizetnek, mint amennyi indokolt volna. Az európai tőzsdei gázár ugyanis a harmadára (!) esett vissza, s így a piaci gázár jóval hosszabb ideig volt a rezsicsökkentéssel megszabott ár alatt, mint felette. Az oroszoktól a piacihoz közeli áron vásároljuk a gázt, így az általunk fizetett energiadíjból az állam a rezsicsökkentés ellenére is jókora hasznot húz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.