Szerző: HORN GÁBOR
2019.08.16.
Az eredmény nem marad el: a nyolcvanas évek alkujait kötjük meg újra. A közép- és felsőosztály viszonylagos jólétéért, szűkre szabott szabadságért, autokraták nagylelkű engedményeiért tűrjük egyre csendesebben az élet minden részletét irányító államot. Ők tudják jobban, mikor fogy el a kréta a somogyi iskolában, melyik gyereknek van szüksége egyéni tantervre Békésben, mit kutassanak az akadémikusok Budapesten.
Persze se a tudósok, se az alternatív iskolák nincsenek kifejezetten Orbán Viktor ínyére. Az önálló véleményre olykor igényt tartó értelmiség vagy az elesetteket és a kiemelkedőket egyaránt szeretetteljes nyitottsággal elfogadó pedagógiai elvek nem férnek el az illiberális vízióban.
Mégsem a miniszterelnök partikuláris ellenérzéseiről van itt szó, sokkal általánosabb megfontolás mozgatta a kutatóintézetek elfoglalását és a köznevelési törvény átírását. Egyről szólnak ezek. A hatalmat önmagáért akarják, hogy mindenről ők döntsenek, hogy mindenki féljen, mindenki, minden szegmens számítson a kormány beleszólására. Ezt a felfogást tesszük mind magunkévá, ki egyetértéssel, ki tehetetlenül. Egyre feltűnésmentesebben mondunk le autonómiánkról, a magánélet tágasságáról, egyre magától értetődőbb, hogy nem mi tudjuk a legjobban, mire van szükség közvetlen környezetünkben. A nyugat reprezentatív hívószavai, a szabadság, a vidámság, a szellősség mellett az állam észszerű felépítésének fundamentuma a főellenségek közé tartozik. Irracionális, indokolhatatlan kompromisszumokat kényszerítenek ránk, puszta erődemonstráció céljával. Ahogy Várady Szabolcs írja a Kádár-korszakról „egy kívülálló, ha volna ilyen, / nemigen értené meg, /miért a saját érdekében,/ a saját no meg a világ érdekében,/ a világtörténelem sőt a világegyetem érdekében/ kívánatos a/ ajánlatos a/ és nem kevésbé javallott a/ (…).” Ahogy utolsó évtizedében az a rendszer sem élt már vissza teljes törvényi arzenáljával, a Fidesz sem tesz meg mindent, amit megtehet. Így volt ez a médiatörvénnyel, így lesz az aktuális ügyekben is. Pofozni felesleges, elég, ha a hatalom fenyegető keze mindenre árnyékot vet. Az uralmi jóindulat világa ez, ahol minden csak kormányzati kedv kérdése, amint azt Orbán gyakran emlegette a nyolcvanas évek végén, nem követnek el erőszakot, mert nem akarnak. Nacionalizmus és államkapitalizmus van a népköztársaság ideológiái helyett, de ezek csak felületi különbségek. Ahogy Timothy Garton Ash júniusban rávilágított a The Guardianben: Magyarországon ismét egypártrendszer van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.