2019. augusztus 2., péntek

MILLIÁRDOKBÓL HOZTÁK ÖSSZE A MAGYAR FUTBALL ÚJABB ÉGÉSÉT

HVG ONLINE / GAZDASÁG
Szerző: SZTOJCSEV IVÁN
2019.08.02.


A közpénz nem rúg gólt - derült ki az Európa Liga selejtezőin, ahol háromból három magyar csapat már most kiesett. A BL-selejtezőben a Ferencváros még áll, ott furcsa pénzügyi műveletre volt szükség, hogy ne legyen nagyon nagy a baj.

Totális katasztrófa – így lehetne jellemezni legrövidebben a magyar csapatok teljesítményét az Európa Liga selejtezőjében. Csak azért nem mondhatjuk, hogy a magyar futball sikerélmény nélkül zárta ezt a nyarat, mert a csütörtökön kiesett három csapat legalább a második selejtezőkörig eljutott, a Ferencváros pedig bent van a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőfordulójában. (A BL-ben és az EL-ben is négy selejtezőkörön kell túljutni a csoportkörhöz.)

Kevés dolog van pedig ebben az országban, amire szinte korlátlanul van pénz, de a foci pont ilyen. A tervek ehhez méltóan nagyra törőek, de egyedül a válogatott hoz értékelhető teljesítményt, a klubfociban a tavalyi kivétellel a nyár jelentette a pontot, amikor a nagy ígérgetés után a nemzetközi meccseken szembejött a valóság.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége 2011-ben fogadta el a 2020-ig szóló távlati stratégiáját. Ebben egyértelműen fogalmaztak:

2014-ig 1 klubcsapat minden évben túljut a BL- vagy EL-selejtezőn, 2015-től 2 csapat túljut az őszi selejtezőn, 1 csapat tavasszal is játszik.

Aztán amikor 2014-ben felülvizsgálták a tervet, már látni lehetett, hogy az álmoknak közük sincs a valósághoz. Akkor arra módosították a célt: 2015 és 2020 között minden évben jusson be egy klubcsapat a BL vagy az EL csoportkörébe. Ezt sem sikerült tartani.

Éppen ezért összegyűjtöttük, a mostani leégés mennyi pénzt emésztett fel:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.