2019. augusztus 5., hétfő

MOST BEZZEG NEM A FINNEKNEK SZURKOL ORBÁN VIKTOR!

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.08.05.


Olyan országok bírálják pártunk és kormányunk politikáját, melyekben a polgárok egy pillanatra sem kételkednek a jogállamiság értékeiben, ahol az EU egy értékközösségen alapuló politikai közösség, melyben nincs helye az ellenséggel való kokettálásnak, és a közös elvek elárulásának. Ezekben az országokban fontos a gazdasági érdek, de nem bocsátják áruba a legfontosabb értékeiket, a közösen megszerzett szabadságot, és a törvény előtti egyenlőséget. Orbán számára azonban ezek nem egyeztethetők össze az általa vallott illiberális maszlaggal, így rendszerint kardcsörtetés a vége azoknak kritikának, melyek ezekből az országokból érkeznek.

Bizonyára észrevették már, hogy a magyar kormány rendszeresen összezörren a skandináv országok valamelyikével, esetleg beszól a Benelux országok közül valamelyiknek. Volt már ajtócsapkodós konfliktus Svédországgal, Norvégiával, Dániával, és most éppen a lenézett, bár gazdag rokon finnekkel keménykedik Szijjártó Péter és csapata. Az igazán nagy balhé azonban Hollandiával támadt, amikor annak távozó nagykövete elég kemény szavakkal jellemezte a Nemzeti Együttműködés Rendszerét egy interjúban.

Pedig ezek az országok soha nem voltak ellenségeink, sőt, mint az EU nettó befizetői (kivétel persze Norvégia, melytől más csatornákon kapunk pénzt) sokat tettek azért, hogy Magyarország behozza több évtizedes lemaradását Európa fejlettebb részeihez képest. Cserébe csak annyit kérnek, hogy a támogatásokat jól használja fel a magyar fél, azaz ne vándoroljon magánzsebekbe ezeknek a hatalmas összegeknek egy jelentős hányada...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.