2019. augusztus 29., csütörtök

ORBÁN SALVINI CIMBORÁJA, ÉPPEN OLYAN ZSENI, MINT Ő

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.08.28.


Ahogy Orbán az európai parlamenti választások előtt enyhén szólva eltaktikázta magát, majd az EU elfoglalására tett kísérlete csúfos kudarcba fulladt, és nem győzött talpat nyalni azoknak, akikkel korábban szemtelenkedett, most olasz szélsőjobboldali cimborája, a menekülteket legszívesebben vízbe fojtó Salvini golyózta ki magát az olasz kormányból. A két stratéga zseni kezet foghat egymással, bár Orbánnak szerencséje, hogy a német autóipar érdekei miatt az Európai Néppárt nagy ívben tesz azokra az európai értékekre, amelyek nevében Orbánt már régen ki kellett volna hajítani még az Unióból is.

Salvini maga hozta létre a kormányzati válságot, annak reményében, hogy az olasz államfő új választásokat ír ki, amelyet Salvini pártja olyan fölényesen nyer meg, hogy nem kell az Öt Csillag Mozgalommal közösen kormányozniuk. A terv azonban megbukott, mert az Öt Csillag megegyezett a balközép Demokrata Párt a közös kormányalakításról, amelyet az eddigi miniszterelnök, Giuseppe Conte vezet majd, így Sergio Mattarella államfő nem írt ki új választásokat, hanem Salvini és pártja egyszerűen kiesett a kormányzásból és mehet ellenzékbe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.