2019. augusztus 7., szerda

REJTÉLYES BETELEPÜLŐK HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2019.08.07.


„Eddig mintegy 135-140 településen sikerült teljes ellenzéki összefogást tető alá hozni – ez ránézésre nem tűnhet nagy számnak az összesen 3200 települést figyelembe véve, de az nagyon biztató, hogy a húszezer lelkesnél nagyobb települések 80 százalékában megvalósulhat az egység” – mondta portálunknak Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító-elnöke, a hódmezővásárhelyi modellel polgármesteri széket elnyert civilből lett politikus. „A 2022-es választásokra való felkészülés miatt a Fidesz érzi a tétet, a közös jelölteket minden eszközzel támadják, próbálják lejáratni, a migránsozáshoz hasonló álhírekkel bombázzák a szavazókat” – mondja, megemlítve: arra is van példa, hogy rejtélyes módon jelentősen megnő a választói jegyzékbe felvettek száma – Vásárhelyen eddig 1161-gyel.

„Látszik, hogy a Fidesz nagyon fél az ellenzék összefogásától – ami nem véletlen, hiszen egy jó szerepléssel bebizonyosodik, hogy csak ott lehet győzni, ahol megvalósul az egység... sikeres szereplés esetén nagy lökést kaphat ez a fajta közös fellépés a 2022-es országgyűlési választásokra” – szögezte le a Hírklikknek Márki-Zay Péter, aki azonban a kedélyeket hűtendő azt is hozzátette: abban nem érdemes reménykedni, hogy eltűnik a narancssárga az ország térképéről, de ha minden negyedik település ellenzéki irányítású lenne október után, az sokat jelentene a jövőre nézve.

„Nem véletlenül mozgósít óriási erőket a Fidesz”, mondja, hozzátéve: nagy ellenszélben dolgoznak az ellenzék összefogásáért tevékenykedők, köztük a Mindenki Magyarországa Mozgalom emberei is. Tapasztalataik szerint komoly támadásokra, karaktergyilkosságokra, stb. számíthatna azok a jelöltek, akiknek a neve már nyilvánosságra került. „Ezek sematikus támadások, városról városra, településről településre ugyanazt a forgatókönyvet követik” – számol be tapasztalatairól. Mindenütt kutatásokat végeznek – „mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire félnek a hódmezővásárhelyi modelltől mint az, hogy mindenütt rákérdeznek az én ismertségemre is”, mondja Márki-Zay...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.