2019. augusztus 5., hétfő

VONAKODÓ VÁDLÓ, VITATHATATLAN VÁD -A MULLER-MEGHALLGATÁS

NÉPSZAVA ONLINE / SZÉP SZÓ
Szerző: AVAR JÁNOS
2019.08.04.


Meghallgatták – két képviselőházi bizottságban is – a posztjáról tavasszal távozott különleges ügyészt a demokraták, s azóta is latolgatják, hogy mire mentek vele. Mueller legendás szófukarsága alighanem a tévénézők idegeire ment. „Igen”, „ez így van” – felelgette rendíthetetlenül órákon át. S előre kikötötte, hogy ő bizony nem olvassa fel a vaskos jelentése állításait, ezt rátestálva a demokrata honatyákra, akik ki is szemelték gondosan a Trump elnököt leginkább vádló mondatokat. Ám ez sovány pótléka volt az általuk – Mueller becitálásával – remélt megsemmisítő politikai shownak, hiszen az országos közönség ekként nem a vádló szájából hallhatta a vádakat. 

Holott e meghallgatással a Watergate-ügyben 1973 nyarán elhangzott Dean-vallomás megrendítő hatását szerették volna megismételni. Akkor a tévénézők azt hallhatták órákon át a Fehér Ház volt jogtanácsosától, hogy Nixon elnök miként sértette meg sorozatosan a törvényeket, akadályozta az igazságszolgáltatást és próbálta rávenni Deant a bűnbak szerepére. Az elnök kulcsemberei persze ugyane kongresszusi fórumon siettek cáfolni Dean vádjait, de azok a nagy nyilvánosság folytán a levegőben maradtak. S amikor pár hétre rá egy (eskü alatt valló) fehérházi munkatárs kénytelen volt elárulni, hogy az ovális irodában titkos magnóval rögzítette Nixon minden beszélgetését, az akkori ügyész érthetően beidézte a hangszalagokat, eldöntendő: ki mondott igazat? Kezdetét vette a hosszú jogi csata a magnótekercsek kiadásáról, hogy a végén (a főbíróság döntésére) Nixon rákényszerüljön és lemondjon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.