2019. szeptember 24., kedd

A FIDESZNÉL A PÉNZ NEM SZÁMÍT, A HATALOM MEGTARTÁSA VISZONT ANNÁL INKÁBB

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.09.23.


Sok fideszes módszert ismertünk meg eddig a különböző választási kampányokban, ám a mostani önkormányzati voksolás előtt a kormánypárt a legrosszabb pártállami időket idéző eszközöktől sem riad vissza. Nehéz eldönteni, ez annak köszönhető-e, hogy erősen tartanak a választás végkimenetelétől, esetleg olyan önbizalommal rendelkeznek már, hogy szinte bármit megengedhetőnek tartanak, hiszen az ellenzéket alkalmatlannak tartják a visszavágásra. Az is elképzelhető, hogy e kettő kombinációjából áll össze az igazság.

Olyan pártállami reflexek működtetik a Fidesz hatalmi gépezetét, melyek az elmúlt 10 év távlatából már nem is olyan megdöbbentő jelenség. Ha a kis településektől a nagyvárosokon át a fővárosig átnézzük a kampánystratégiákat, egyértelmű lesz számunkra, hogy a Fidesz számára egy ilyen megmérettetés jó alkalom arra, hogy demonstrálja a politikai és gazdasági fölényét minden ellenfelével szemben.

Szegeden például egy függetlenként induló, valójában az állampárt által pénzelt jelölt olyan szinten plakátozta tele a várost, hogy nehéz elképzelni, hová férnének még el a közös ellenzéki jelöltek politikai hirdetései. A „pénz nem számít!” szellemisége árad minden központi hirdetésből, melyekből jut bőven a kormánypárti újságokba, rádiókba, tévékbe, no és az utcákat letaroló hirdetési felületekre is.

A Fidesz azonban nem csak azt akarja demonstrálni minden ellenfele számára, hogy kiapadhatatlannak tűnő anyagi forrásai vannak, hanem azt is, hogy épkézláb jelöltekkel csak ő tud szolgálni ezen a választáson. Az ellenfelekre vagy azt sütik rá, hogy alkalmatlanok a vezetésre, vagy, arrogánsak, esetleg kiégtek, elfáradtak. Az ő jelöltjeik bezzeg élnek és virulnak, és amennyiben pozícióba emelik őket a választók, annyi pénzt visznek a településükre, amennyiből rengeteg hidat, stadiont, fürdőt és szökőkutat tudnak majd építeni. Ja, és migránst nem engednek a környékre!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.