2019. szeptember 2., hétfő

BREXIT – LEFELÉ A LEJTŐN - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: KLUBRÁDIÓ / CSERNYÁSZKY JUDIT
2019.09.02.


Ahogy kilép az unióból az Egyesült Királyság, a magyar és lengyel illiberális klubhoz közeledhet. Boris Jonhson máris Orbánra hivatkozik.

London polgármestere kiosztotta Donald Trumpot és Boris Johnsont is. Azt mondta – amivel tele van a világsajtó -, hogy Trump a fehérek felsőbbrendűségét hirdető nacionalizmus mintapéldánya, ám az új brit kormányfő még nála is sokkal szélsőségesebb – olvashatjuk a The Guardianben. Minden jel ugyanis szerinte arra utal, hogy a II. világháborúból levont tanulság feledésbe merül, ahogy egyre erősödik a szélsőjobb, aminek eklatáns példája az amerikai elnök, akit egyre többen tekintenek példaképüknek – erről írt véleménycikket Sadiq Khan London polgármestere az Observerben.


A demokrácia arculcsapása

A nácik Lengyelország ellen indított támadásának 80. évfordulójára időzített írás szerint félő, hogy ragadós példájuk kísértés az Európai Unió számára is, így Magyarország, Lengyelország számára is, márpedig az EU épp azért jött létre, hogy az ilyen típusú támadásoknak senki ne legyen kitéve. Hisz 1939 és 45 között legalább 85 millióan vesztették életüket. Ám Nigel Farage és Brexit-pártja teljesen fogságába ejtette a brit konzervatív pártot, így Boris Johnsont is. Súlyos kritikája mögött Boris Johnson múlt heti, a parlament munkáját felfüggesztő intézkedése áll, amely a demokrácia arculcsapása. A Trump és Khan közti viszály nem újkeletű, vitriolos modoruk ugyancsak felhívja a közvélemény figyelmét.


Trump példája ragadós

Az amerikai Huffington Post ez alkalomból interjút is készített Sadiq Khannal, amelyben a polgármester megerősítette: komolyan aggodalomra ad okot, hogy Magyarország, Olaszország, Franciaország, sőt még az én hazám is Trumpra és mozgalmára követendő példaként tekint. Magyarország Orbán Viktora szisztematikusan szétverte az igazságszolgáltatás és a média függetlenségét, és Trump illetve számos szélsőjobb vezető ugyanezen intézmények ellen indított támadást.


Brexit – Lefelé a lejtőn

Az EUObserver azt kérdést feszegeti, hogy az Egyesült Királyság csatlakozik-e Magyarország és Lengyelország illiberális klubjához? Merthogy Boris Johnson parlamenti intézkedése hátborzongatóan hasonlít az ezekben az országokban tapasztalt antidemokratikus kormányzáshoz. Hisz egy ilyen lépés normális esetben nem kifogásolható, de most a Brexit évtizedekre meghatározza az ország sorsát. Állítólag Boris Jonhsonék már azt is fontolgatják, hogy az Észak-Írországról tartandó szeptember 9-i vitát is felrúgják, ami felveti a kérdést, az ellene esetlegesen indítandó bizalmatlansági indítványt is visszautasíthatja majd ilyen alapon? Magyarország és Lengyelország példája a mostani események ismeretében azt jelzi, Nagy-Britannia is ugyanilyen irányt vehet és csúszik lefelé a lejtőn. Ráadásul Boris Jonhson épp arra hivatkozik, mint Orbán Viktor, hogy őt a nép hatalmazta fel minden intézkedésére. Az EuObserver ismerteti Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem alkotmányjogásza álláspontját, miszerint a brit ellenzéknek fel kell készülnie az alternatív miniszterelnök és kormánya kinevezéséhez, amennyiben a bizalmatlansági indítvány jelentené a megoldást a helyzetre.

Az amerikai Fox Business azt latolgatja, amennyiben megállapodás nélkül távozik London az Európa Unióból, úgy Lengyelország, Románia, Magyarország és Litvánia lehet a szigetország legfontosabb kereskedelmi szövetségese, természetesen az amerikaiak után..
.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.